Csaknem százezer dollárért kelt el a Vissza a jövőbe önbefűzős cipője

cipő
London |

Csaknem 100 ezer dollárért kelt el egy önbefűzős Nike-cipő, amelyet Michael J. Fox viselt a Vissza a jövőbe című film folytatásában.
 

A bal lábra való sportcipő a magától bekötődő Nike Air Mags-modell egyik darabja volt. Az 1989-ben készült filmben Marty McFly (Fox) és Doki (Christopher Lloyd) 2015-be, a jövőbe utazik, ahol a cipők önműködően fűződnek be.

A fél pár cipőt 92 100 dollárért vásárolta meg egy gyűjtő az eBay árverésén, a bevétel Fox Parkinson-kutatással foglalkozó alapítványát támogatja. Fox 2000-ben hozta létre az alapítványt, miután a kilencvenes évek elején kiderült, hogy Parkinson-kórban szenved.
A cipő egy Nike-alkalmazott gyűjteményéhez tartozott. A ritkaság azonban olyan rossz állapotban van már, hogy csak portlandi vásárlók licitálhattak rá, mivel nem bírta volna ki a szállítást.

2011-ben 1500 párat készítettek a nevezetes sportcipőkből, kifejezetten azért, hogy a bevétellel az alapítványt támogassák, ám ezek a cipők nem voltak önbekötők. Az önbefűző modellre a Nike 2013-ban adta be a szabadalmi kérelmet.

Az 57 éves Fox alapítványa már több mint 650 millió dollárt fordított a Parkinson-kutatásra, ezzel a legnagyobb nonprofit alapítvánnyá vált, amely a betegség gyógymódját keresi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?