Heger: Ha ilyenek lesznek a számok, január 10-től nyithatnának az iskolák!

Eduard Heger

A miniszterelnök erről a Denník N-nek nyilatkozott egy interjú keretében, de szó esett az omikronról is!

 

Heger szerint eddig sem az iskolák bezárásáról volt szó, csupán arról, hogy távoktatásra álltak át. A miniszterelnök azt is elárulta, hogy ez nem teljesen helyettesíti a jelenléti oktatást, de azért nem a legrosszabb alternatíva. Szerinte az oktatási miniszter sem aggódik néhány hét online tanítás miatt - írja a Denník N.

A kérdésre, hogy az iskolák kinyitnak-e január 10-én azt válaszolta: „Ez nem a kormánytól függ. Nagyon szeretném, és mindent meg fogok tenni, hogy így legyen. De ez az embereken is múlik”.

A miniszterelnök ezután hozzátette, eddig a helyzet kedvezően alakul ahhoz, hogy ez megtörténhessen, de „az omikron nagyon gyorsan terjed”. Heger szerint még mindig kevés információnk van róla, azonban abban mindenki egyetért, hogy egy erőszakos hullám lesz. „Tegnap együtt ültem a WHO vezetőjével, akinek van egy lánya Nagy-Britanniában, és azt mondta, hogy még a tesztelést és az elkülönítést sem bírják. Ennyire gyors ez növekedés. Fel kell készülnünk arra, hogy megbirkózzunk a kórházakat érő támadással. Amikor azonban a kórházakban harcolunk az omikron ellen, már túl késő, korábban kell felvennünk a harcot, az oltással” – mondta a kormányfő.

Kapcsolódó cikkünk

(br, DenníkN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?