Közúti baleset vagy káresemény?

baleset k

Idén nyártól változtak a közúti balesetekre vonatkozó szabályok: ha két autó összekoccan akár az úton, akár a parkolóban, és a felek meg tudnak egyezni, a keletkezett kár nagyságától függetlenül ez csak káreseménynek minősül, egyáltalán nem kell rendőrt hívni.

A politikusok már hónapokkal ezelőtt elfogadták a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely július 1-jétől lépett hatályba, és melynek a 64. cikke meghatározza, hogy a közúti balesetekhez mikor kell kihívni a rendőrséget, és mikor nem. A korábbi szabályozás értelmében a gépkocsi(ko)n vagy a vagyontárgyakon keletkezett kár nagysága volt mérvadó: 3990 euróig káreseményről, efölött közúti balesetről beszéltünk. A 3990 euró a Büntető Törvénykönyv 125. cikkébe foglalt kár 1,5-szörösének felel meg. Egyik esetben sem kell riasztani a rendőrséget, amennyiben a felek meg tudnak egyezni abban, hogy ki a felelős, illetve egyidejűleg teljesül a következő feltétel is: az incidens során senki nem sérült vagy halt meg, nem került a környezetbe veszélyes anyag, egyetlen résztvevő sem volt alkohol hatása alatt. Az, hogy balesetről vagy csak káreseményről van-e szó, fontos abból a szempontból is, hogy milyen büntetés jár majd annak, aki elhagyta az incidens helyszínét.

Koccanás és karcolás

Bizonyára mindenkinek, vagy legalábbis a sofőrök többségének volt már tapasztalata legalább valamilyen apró koccanással – például parkolás közben nekitolattunk egy másik kocsinak, útjelző táblának, épületnek stb., vagy hátulról belénk hajtott valaki. Gyakran előfordul, hogy ha apró karcolásról van szó, a sofőr egyszerűen elmegy a helyszínről, jobb esetben a szélvédő mögött hagy egy cetlit, melyen elnézést kér és megadja a telefonszámát. Korábban ezt a tetthelyről való elmenekülésnek hívták, amiért akár 1300 euró bírság volt kiszabható, valamint 5 évre eltilthattak a vezetéstől. Jelenleg kevésbé szigorú szabály van érvényben: a dolgot már nem menekülésnek, hanem távozásnak minősítik, amiért 200-tól 1000 euróig terjedő bírság adható, de a vezetéstől való eltiltás továbbra is megmaradt.

Egyértelműbb definíció

Júliustól a korábbinál világosabb definíció lépett érvénybe: a nyár elejétől nem közúti balesetnek, hanem csak káreseménynek minősül az, ha kizárólag anyagi kár keletkezik, és az érintett felek képesek egymás között megegyezni. Vagyis közösen elkészítik az eseményről a jelentést a biztosítójuknak, kitöltik az ilyenkor szükséges baleseti bejelentő nyomtatványt (Záznam o dopravnej nehode). Ilyen esetben nem kell arra várni, hogy a rendőrség a helyszínre érkezzen. Ez azért fontos, mert a rendőrök kiszállásáig az összekoccant kocsik az út közepén akadályozzák a közlekedést, ezentúl azonnal félre lehet állni, a papírmunkát egy parkolóban vagy kávézóban is el lehet intézni. Ha viszont megsérül vagy meghal valaki, vagy valamelyik sofőr alkoholt vagy drogot fogyasztott, mindig rendőrt kell hívni. Magyországon és Ausztriában is hasonló norma van érvényben.

Mi a teendő?

A legkisebb koccanás esetén is a sofőrök első reakciója, hogy szinte azonnal kiszállnak az autóból, ilyenkor nem szabad elfeledkezni a fényvisszaverő mellényről! Tanácsos azonnal kitenni az elakadásjelző háromszöget. Ha a feleknek sikerül megegyezniük, ajánlott minél gyorsabban félreállni a kocsikkal.

Ne hagyjuk el a helyszínt, inkább vegyük fel a kapcsolatot a biztosítónk asszisztenciaszolgálatával! Készítsünk saját dokumentációt az eseményről! Pontosan írjuk le, hol és mikor történt a káreset! Csináljunk fényképeket minél több nézetből! A fényképekre célszerű a méretek érzékeltetésére egyértelműen beazonosítható tárgyakat (gyufásdoboz, golyóstoll stb.) helyezni, természetesen ideális esetben mérőszalag is kéznél lehet. Keressünk tanúkat, készítsünk tanúnyilatkozatot az esetről, és írassuk alá a dokumentumot, hogy a kárigény érvényesítésekor egyszerűbb legyen a bizonyítás!

A kárt okozó személy a kötelező felelősségbiztosítása alapján téríti a másik fél kárát. A helyszínen sokszor képtelenség megállapítani a keletkezett kár értékét, ezért érdemes a biztosítótól szívességi kárfelmérést kérni. Ezt megteheti a kárért felelős személy is, és ha van casco biztosítása, akkor a saját biztosítójában ő is benyújthatja a kárigényét.

A formanyomtatvány kitöltésekor, illetve a biztosítóban a későbbi ügyintézés során is szükség van a forgalmi engedélyre, a jármű törzskönyvére (vagy annak másolatára), a járművel a káresemény pillanatában vezető személy jogosítványára (vagy annak másolatára). A kárfelmérés során a szakértő azonosítja a járművet a forgalmi engedély alapján. Megvizsgálja a gépjármű alvázszámát, feljegyzi a gépjármű felszereltségét, majd rögzíti a gépjárművön található sérüléseket. A kárszakértő feladata eldönteni, mely sérülések tartoznak az adott káreseményhez, illetve melyek azok a korábbi sérülések, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a bejelentett kárral.

A jármű sérüléseinek rögzítése után ellenőrzik, hogy a gépjármű gazdaságosan javítható-e. Amennyiben gazdaságosan javítható, elkezdődik a gépjármű helyreállítása. A kártérítés meghatározásakor csak azokat a sérüléseket veszik figyelembe, amelyek a kárfelvételi jegyzőkönyvben szerepelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?