Az év végéig mintegy 200 ezer személyi igazolványban elévül a csip, ezért újat kell intézni. A cserét nem tanácsos az utolsó pillanatra hagyni, a szakhatóság attól tart, a polgárok az év végén majd ellepik az okmányirodákat és a rendőrségeket, amelyek emiatt nem fogják győzni kielégíteni az igényeket.
Elévülnek a csipek a személyikben
Akik elektronikus kommunikációra használják a személyi igazolványukat, azoknak az év végéig újat kell intézniük – figyelmeztetett július közepén a Slovensko.Digital társaság. „Nem kizárt, hogy emiatt az év végén kielégíthetetlen kereslet alakul ki. Szlovákiában ugyanis fél év alatt összesen mintegy 250 ezer személyit szoktak kiállítani” – mutatott rá Ľubor Illek, a Slovensko.Digital munkatársa. Noha a személyi érvényessége még nem jár le, aki januártól továbbra is elektronikusan akarja tartani a kapcsolatot a hivatalokkal, szüksége lesz új igazolványra. Ez nem a hivatalnokok hibája, csupán elévül az a csip, amelyen tárolják a Slovensko.sk weboldalra való bejelentkezéshez szükséges adatokat és az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges tanúsítványokat. Számos online szolgáltatás e nélkül nem elérhető.
Adattároló hely
A személyi igazolványban lévő csip alapvetően egy kisebb adattároló hely, a szokványos USB-kulcshoz hasonlítható. A különbség az, hogy amíg az USB-re bármilyen adatot tehetünk, és azt senki nem ellenőrzi, addig a személyi igazolvány csipjére nem lehet akármit tenni, és a csip biztonságosságát éppen azért ellenőrzik, mert érzékeny tevékenységre – a digitális személyazonosság bizonyítására és elektronikus aláírásra – használják. Ennek az ellenőrzésnek az eredménye a csip biztonságosságát igazoló tanúsítvány. Szlovákiában ezt az ellenőrzési folyamatot a Nemzetbiztonsági Hivatal felügyeli, az tartja a kapcsolatot a csipek gyártóival. A régebbi személyikben olyan csipek vannak, amelyek már nem rendelkeznek tanúsítvánnyal, ugyanis a gyártóik nem intéztek új tanúsítványokat, mivel a csipek a technológiai előrelépés miatt mára elévültek, és inkább modernebbek váltják őket. Hasonló helyzet a jövőben is előfordulhat.
A 2021. június 21-éig kiadott igazolványokat kell lecserélni. A személyiket 10 évre szokták kiállítani, és noha ezek érvényessége még nem ér véget, 2023. január 1-jétől a digitális világban nem fognak működni, csak a reális fizikai életben lehet majd a személyazonosság igazolására használni.
Illetéket kell fizetni
Bár a belügyminisztérium lehetővé tette, hogy új elektronikus személyi igazolványt távúton is lehet intézni – például lakhelyváltozás esetén –, ez a szolgáltatás a csipek elöregedésével kapcsolatban nem vehető igénybe. Az új okmányt igénylő kérvényt személyesen kell benyújtani, helyben készítenek digitális arcképet, és az illetéket is kell fizetni. Végezetül pedig aktiváltatni kell az iratot, azaz meg kell adni a BOK-kódot (biztonsági személyi kód), majd fel kell játszani az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adatot, ami továbbra is ingyenes.
Noha nem adatmódosítás vagy az érvényesség lejárta miatt kell új okmányt intézni, és nem is azért, vagy mert ellopták, esetleg elvesztettük volna a régit, hanem a csip elévülése miatt, amiről a polgárok egyáltalán nem tehetnek, a belügyminisztérium nem tervezi az ügyintézési illeték elengedését, mondván: az irat elsősorban a személyazonosság igazolására szolgál, és ez a funkciója megmarad. A digitális ügyintézés és aláírás a tárca szerint többletfunkció, és aki igénybe akarja venni, fizessen az új csipért! A csere 4,50 euróba kerül, ám ha gyorsított eljárással igényeljük, két nap alatt 25,50 euróért állítják ki. Ugyanakkor a tárca elfeledkezett a vállalkozókról, akik már pár éve kötelezően elektronikusan tartják a kapcsolatot az adóhivatallal, és ehhez szükségük van elektronikus aláírásra. Számukra tehát nem „luxus”, hanem létfontosságú és kötelező az online ügyintézés. Akinek január 1-jétől nem lesz új személyije, nem fér majd hozzá a Slovensko.sk portálon lévő állami elektronikus postafiókjába küldött dokumentumaihoz, és az adóbevallását sem tudja majd benyújtani.
Januártól nagy változás
Aki 2023. január 1-jétől intéz magának személyit, attól kötelezően ujjlenyomatot is vesznek. Vagyis az újévtől az iratba épített csip már két biometrikus adatot fog tárolni: digitális arcképet és ujjlenyomatot. Ezek a szabályok a 12 évnél idősebbekre vonatkoznak. „A belügyminisztériumban az ujjlenyomatokat abban a pillanatban törlik, amikor a kész okmányt átveszi az igénylője, ugyanis az európai előírások nem teszik lehetővé, hogy ilyen érzékeny személyi adatokról létezzenek adatbázisok” – mondta Roman Mikulec belügyminiszter. Hozzátette: a kérvény benyújtásakor készített digitális arckép is érzékeny adatnak minősül, és a tárcavezető hangsúlyozta: az összes adatot megfelelően védik, és semmilyen illetéktelen személy nem férhet hozzá.
Abban az esetben, ha valakitől nem lehet ujjlenyomatot venni – például égési sebek vagy más súlyos sérülés miatt –, a személyit legfeljebb 1 évre állítják ki. A december 31-éig intézett igazolványok, amelyek még nem tartalmaznak ujjlenyomatot, a rajtuk lévő dátumig lesznek érvényesek, az ujjlenyomat hiánya miatt ezeket nem kell lecserélni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.