Az útadó összege és a térítés módja

útadó k

Az útadót a vonatkozó törvénybe foglalt kulcs szerint maguk a vállalkozók számolják ki, és január végéig be is kell fizetni.

Az útadó kiszámításakor figyelembe kell venni a gépjármű korát és a környezetbarát jellegét is. A hatályos vonatkozó törvénybe foglalt adókulcs az egész ország területén egyforma, konkrét összege a motor űrtartalma szerint változik. Az új autók után kell a legkevesebbet fizetni.

Az L, M1, N1, N2, O1 és O3 kategóriájú kocsik esetében 25%-kal csökkenthető az adó az első három évben az első regisztráció után. A következő években 20%- kal csökkenthető az adó nagysága egészen az autó 6 éves koráig. Hat évnél öregebb autóknál már csak 10%-kal lesz kevesebb az adó. A 9–12 éves autók esetében az adó nem változik, azaz marad a korábban megállapított összeg, a 13 éves autóknál azonban 10%- kal, a még öregebb autók esetében pedig 20%-kal növekedik az adó. Az M2, M3 és N3 haszongépjárművek esetében ugyancsak a hónapok számától függően az éves adó fokozatosan 50–10%-kal csökken. Az O4-es haszongépjárművek esetében az éves adó 60%- kal lesz kevesebb.

További adókedvezmény kapható a hibrid, elektromos, CNG- és LNG-meghajtású, de csak a 9 évnél nem régebbi autókra.

Ha a gépjárművet a vállalkozás céljaira csak az év bizonyos részében használták, akkor arányosan kell kiszámolni az éves adókulcsot a napok száma szerint. Például, ha a kocsi csak fél évig szolgált szolgálati célokra, akkor az előírt adónak csak a felét kell befizetni.

A gépjárműadót a következő számlaszámra kell átutalni: 501163–OUD/8180, ahol az OUD az adózó személyi számlája (osobný účet daňovníka). Az adóhivatal honlapján lehet ellenőrizni, kideríteni az OUD-t: a www.financnasprava.sk honlapon az „Overenie prideleného OUD” szolgáltatásra kell klikkelni. Az adó befizetésekor fontos, hogy az átutalt tételt jól azonosítsa, azaz a szükséges azonosító jelet (variabilný symbol) hibátlanul tüntesse fel. A 2022-es évre vonatkozó azonosító jel: VS 1700992022. Ha a kiszámolt adó összege kevesebb 5 eurónál, nem is kell befizetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?