Amiről kevesen beszélnek: A választási kampány jogi feltételei

választás 2020

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban rengeteg kérdés merül fel – nemcsak a voksolással és a jelöltállítással, hanem a kampánnyal összefüggésben is. Ifj. Mészáros Lajos jogász – olvasói levélre reagálva – ezúttal a kampány kérdéskörét boncolgatja.

Érdekes

Eldöntöttem, hogy megmérettetem magam az október végi önkormányzati választásokon független képviselő- és polgármesterjelöltként is a több, mint ötezer lelket számláló településünkön. Szeretném, ha írnának arról, hogy milyen alapvető hibát és főleg törvénysértést ne kövessek el a választási kampány során és annak finanszírozásával kapcsolatban, mikor kezdődik a kampány és meddig tart, melyek a megengedett kampányeszközök.

A választási kampány jogi feltételeit a Tt. 181/2014 sz. törvény szabályozza, de a témát illetően olvasónknak és más önkormányzati választásokon induló jelöltnek érdemes utánanéznie a Belügyminisztérium honlapján található, a választási kampánnyal kapcsolatos kérdés-felelet formában feldolgozott összefoglalónak is.

A választási kampány már azzal a nappal megkezdődött, amikor a parlament elnökének döntése a választások napjának meghatározásáról megjelent a Törvénytárban (2022.VI.10.), és 48 órával a választások napja előtt (2022.X.26-án éjfélkor) ér véget.

A kampány a választópolgárok befolyásolásának törvényes eszközeit foglalja magába, melyek általában a választókkal való személyes találkozások, médiahirdetések, jelöltek propagálása az interneten, választási plakátok elhelyezése, szórólapok és különböző reklámtárgyak osztogatása. A jelöltek azonban nem minden esetben költhetnek korlátlanul a kampányukra. Olvasónk, mint polgármesterjelölt a több mint ötezer lakosú településen legfeljebb 10 000 €-t költhet kampányára. Fontos még tudni, hogy a jelöltek – az önkormányzati képviselőjelöltek kivételével – kötelesek kifejezetten a kampány finanszírozására szolgáló, ún. külön bankszámlát nyitni, amelyre nyilvántartási kötelezettség vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a polgármesterjelölt számlaegyenlegének nyilvánosan elérhetőnek kell lennie az interneten, a számla elérhetőségét pedig be kell jelentenie a Belügyminisztériumnak, amely saját weboldalán is megjeleníti azt (vagyis, gyakorlatilag egy „transzparens” számláról van szó). Ezáltal a választók is ellenőrizhetik, hogy kitől és milyen összegű kampánytámogatást kapott a jelölt, és hogy milyen kampányeszközökre mennyit költött el. Az említett külön számlára csak banki átutalással lehet pénzt ajándékozni a (polgármester)jelöltnek. A független jelöltek és a politikai pártok választási kampányfinanszírozásának szabályozása eltérő, ám mi most olvasónk szemszögéből a független jelöltek kötelezettségeit vettük figyelembe.

A választási kampányt kampánycsend (moratórium) követi, amelynek alapvetően a választást megelőző 48 órát nevezzük, és amely alatt már tilos kampányolni. A kampánycsend célja, hogy közvetlenül a választások előtt már ne lehessen befolyásolni a választópolgárokat, ne lehessen pl. az ellenjelöltekről olyan negatív dolgokat híresztelni, amelyekre már nincs idő válaszolni. A kampánycsend megsértésének minősül – és akár a választások eredményének érvénytelenítését is okozhatja – a választópolgárok szavazásra történő szervezett ingyenes szállítása, választói akaratának befolyásolása pénz (szavazatvásárlás) vagy étel-ital osztogatásával kampánycsend idején. A moratórium alatt már nem lehet új plakátokat kihelyezni (de a régieket nem kell eltávolítani), és már az interneten sem szabad kampányolni, ám ezt nagyon nehéz ellenőrizni, ezért ma, az internet korában, a kampánycsend intézménye egyre inkább értelmét veszti.

ifj. Mészáros Lajos

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?