A szövetkezeti részjegyekről

A Kolozsnémai Földműves Szövetkezet már több mint 20 éve papíron létező, de a valóságban nem működő szervezet. Néhai szüleim dolgoztak ott, és szövetkezeti értékpapír formájában vagyonrésszel rendelkeztek, melyet megörököltem utánuk, de azóta sem sikerült a szövetkezettel megegyezni a vagyonrész visszaruházásáról, pedig szeretném elintézni, nehogy gyermekeinknek kelljen ezzel foglalkozniuk. Ráadásul, mivel „értékpapírról" van szó, minden évben illetéket kell fizetnünk a nyilvántartásért egy banknak. Többször fordultam a „szövetkezet elnöknőjéhez" az átruházás ügyében, de hiába. Abban kérném a tanácsát, hogy milyen irányba induljak, hogy végre megszabadulhassak a „vagyonrészemtől"?

Olvasónk kérdése az ún. „szövetkezeti részjegy” (szlovákul: „družstevný podielnický list”) intézményét érinti, amely a Tt. 42/1992 sz. a szövetkezeti vagyoni jogviszonyok és jogigények rendezéséről szóló törvény által lett létrehozva. E törvény célja az egykori állami termelőszövetkezetek, „téeszek” átalakítása volt a szocializmus utáni piacgazdaság követelményei alapján. Ennek az átalakításnak a részeként azoknak a gazdáknak, akiktől az állam az egykori szövetkezesítéskor vagyont (földet, jószágot stb.) szedett be, a szövetkezet annak vállalati átalakításakor a vagyon visszaadása helyett részjegyeket bocsátott ki.

A szövetkezeti részjegy értékpapírnak számít, mely a tulajdonosát bizonyos jogokkal ruházza fel, elsősorban a szövetkezet nyereségéből származó osztalékra való joggal és az értékpapír átruházásának jogával (de pl. taggyűlési szavazati joggal nem). Fontos hozzátenni, hogy a kibocsátott részjegy akkor is járt a jogosult személynek, ha az átalakítás után nem maradt a szövetkezet tagja, így még ma is sokan rendelkeznek részjeggyel szövetkezeti tagság híján is.

Közel 30 évvel a létrehozásuk után a részjegyek legfőbb hátránya, hogy – főleg az adásvételi kereslet hiánya miatt – fokozatosan veszítettek értékükből. Számítások szerint a legtöbb részjegy piaci értéke már alig éri el eredeti kibocsátási értéke harmadát. Emiatt és azért is, mert némely esetben (pl. olvasónk esetében is) a részjegyeket kibocsátási formájukból kifolyólag ún. banki értékpapírszámlákon kell vezetni éves banki illeték ellenében, manapság a szövetkezeti részjegyek tulajdonlása sokszor csak nyűg, ezért olvasónk példáján bemutatva érdemes felvázolni a részjegyektől való megválás lehetőségeit –, amikből viszont manapság nincs sok.

A részjegyektől való szinte egyetlen megválási mód azok eladása vagy díjtalan átruházása; ez általában egy másik részjegytulajdonosnak, szövetkezeti tagnak vagy magának a szövetkezetnek lehetséges, bár előfordulhat más érdeklődő is (pl. értékpapír-kereskedők), mivel a részjegy birtoklása nem tagsághoz kötött. Ám ha nem sikerül átruházni a részjegyeket, a helyzet bonyolódik. A Nemzeti Vagyonkezelő Alap nevű intézmény megszüntetéséig lehetséges volt, hogy az állam az Alap révén ingyenesen átvegye a részjegyeket, de ez a lehetőség 2016-ban megszűnt. Amit viszont még érdemes tenni (mivel sok régi szövetkezet már „nem működő szervezetté” vált a mai piaci körülmények közt), az annak az ellenőrzése, hogy nem törölték-e még az adott szövetkezetet a kereskedelmi regiszterből. A szövetkezet törlésével ugyanis az általa kibocsátott részjegyek is megszűnnek, amit ilyen esetben írásban jelezni kell az értékpapírszámlát vezető intézménynek (banknak), hogy az megszüntethesse a számlát.