A rezsiköltség éves elszámolása

<p>Május 31-éig a lakások és a nem lakás célú helyiségek tulajdonosainak kézhez kellett kapniuk a tavalyi rezsiköltségek éves elszámolását, vagy legalábbis eddig a dátumig a lakáskezelőségeknek postázniuk kellett a dokumentumot.</p>

Akárcsak az adóval, a lakhatási költségekkel is évente egyszer el kell számolni – a lakhatási költségeket a lakók felé. Havonta bizonyos előleget fizetünk. Az előleg nagyságát a házkezelőség állapítja meg, de ha a lakástulajdonosnak ez nem tetszik, elmehet egyezkedni, és elméletileg ezen lehet módosítani: csökkenteni és emelni is. Az éves elszámoláskor derül ki, hogy év közben többet vagy kevesebbet fizettek-e a tényleges fogyasztásnál. Mi van az elszámolásbanAzt, hogy a rezsiköltség elszámolásának milyen adatokat kell tartalmaznia, a lakástulajdonosokról szóló törvény mondja ki. A hőfogyasztás feljegyzésének módját viszont az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) rendeletben szabályozza. Az elszámolás konkrét formáját a hatályos jogszabály nem határozza meg, ezért ahány lakáskezelő, annyiféle elszámolás létezhet. Alapszabály: a dokumentumnak átláthatónak és mindenki számára érthetőnek kell lennie. Az elszámolásból nyilvánvalóvá kell válnia, a lakástulajdonos pontosan mikor milyen összeget utalt át a házkezelőségnek, minden egyes tétel – mérhető szolgáltatás – mellett fel kell tüntetni a kifizetett havi előleget, valamint a házra és a konkrét lakásra vonatkozó tényleges fogyasztást. Fűtés és meleg vízA lakók főleg a fűtéssel és a meleg víz előállításával összefüggő költségek miatt szoktak reklamálni, ezek a kiadások 60%-át teszi ki. A távhőszolgáltatás árának a kiszámításánál a lakás alapterületét, és – ha a fűtőtestekre fel vannak szerelve a mérőberendezések – az egyes lakások valós fogyasztását veszik alapul. Hogy e két tételt milyen arányban kell figyelembe venni az adott társasházban, arról a vonatkozó törvény nem szól. Az ÚRSO ajánlása szerint az alapterületet figyelembe vevő tételnek nagyjából 60 százalékosnak kellene lennie, míg a fennmaradó rész juthat a valós fogyasztásra. Ha a radiátorokra még nem szereltek fel mérőket, akkor csak a lakás alapterületét veszik figyelembe. A kedvezőtlen fekvésű lakások esetében az ár kiszámításánál általában koefficienst alkalmaznak, ami csökkenti az árat. Ennek a nagyságáról a lakógyűlés dönt. Amennyiben valamelyik lakástulajdonos nem teszi lehetővé a vízórák vagy a radiátorokra szerelt mérőberendezések leolvasását, a lakáskezelő megbüntetheti. A szankciókat a lakógyűlés szokta jóváhagyni – általában az egész házban megállapított átlagár másfélszerese szokott lenni. Fontos az ellenőrzésA lehető legnagyobb megtakarítás elérése érdekében ajánlott év közben folyamatosan figyelemmel kísérni, miből mennyit használunk. Így egyrészt hatékonyabban lehet szabályozni a fogyasztást, másrészt gyorsabban leleplezhetjük az esetleges meghibásodásokat, melyek szivárgást eredményezhetnek. Sok lakástulajdonos nem akarja elhinni, hogy valóban annyi vizet fogyasztott, amennyi az elszámolásban szerepel. Ha a korábbinál 20%-kal többet fogyasztottunk, ellenőrizni kell, hogy nem szivárog-e a víz, nem romlott-e el a vízóra, illetve valaki a panelházból nem lop-e tőlünk vizet. Meghibásodás, vízszivárgás esetén ki kell deríteni, hogy a víz a csatornahálózatból vagy azon kívül szivárog-e, és meg kell kérni a vízszolgáltatót, hogy ellenőrizze, javítsa meg a csöveket. Érdemes ellenőrizni, a mosógép helyesen van-e bekötve. „Aki gyakrabban kap információkat a fogyasztásról, annak nagyobb a motivációja, hogy felelősségteljesebben használja ki az értékes energiaforrásokat” – mutatott rá Jana Machková, az épületek energetikai hatékonyságának növelésével foglalkozó Ista Slovakia társaság igazgatója. Hozzátette: a másokon élősködő, nem becsületes lakók, akik például úgy akarnak spórolni, hogy szándékosan kevesebb személyt jelentenek be a lakásba, a modern technológiákat nem tudják becsapni. „Rádiótechnológia segítségével a vízórákból begyűjtött napi adatok és azok rendszeres, interneten keresztüli figyelése, elemzése alapján pontosan kimutatható, az egyes lakásokban év közben hogyan alakult a vízfogyasztás, s ebből le lehet vonni a megfelelő következtetéseket, a házkezelőségnek ez segíthet leleplezni az elszámolásban lévő esetleges hibákat” – figyelmeztetett Machková. Általában a bérbe adott lakások esetében fordul elő, hogy hivatalosan kevesebb személy van bejelentve, mint ahányan ténylegesen laknak a lakásban. Reklamálni lehetHa valami gyanús az elszámolásban, soknak tűnik valamelyik tétel, a kézhez vételtől számított 30 napon belül lehet reklamálni, és a lakáskezelőnek is ennyi ideje van, hogy válaszoljon. Vagyis ha valamit nem értünk, nyugodtan forduljunk közvetlenül a lakáskezelőhöz, illetve lakásszövetséghez. A lakáskezelő számára nem okozhat problémát megmagyarázni, milyen módszer szerint osztotta szét a költségeket, fel kell tudnia mutatni a szükséges számlákat, a szolgáltatókkal kötött szerződéseket, melyek alapján keletkeztek a vitatott költségek. Minden tulajdonosnak jogában áll betekintenie a társasházával összefüggő összes dokumentumba.  Mit tartalmaz a rezsiköltség-elszámolás? Az elszámolás magában foglalja a ház, a lakás és a közös helyiségek fenntartásával összefüggő tényleges kiadásokat, a lakhatással összefüggő összes szolgáltatás költségét, vagyis a közös helyiségek világításának a díját, a lift működési költségeit és a szemétszállítási díjakat is, valamint a lakáskezelőségnek fizetett illetéket és a javítási pénzalapba elvezetett összegeket. A lakáskezelő az elszámolással együtt – annak részeként – tájékoztat az előző évi tevékenységéről, elsősorban a gazdálkodásáról, a közös helyiségek állapotáról és a ház fenntartását érintő összes dologról. Információkat kell tartalmaznia főleg a tető, a falak, a homlokzat, a belső helyiségek, a kazán, a liftek, a közös helyiségek, a bicikli- és kocsitárolók, a hálózatok és a tűzvédelmi berendezések állapotáról. Ha hitelt vettek fel, a jelentésnek arról is kell szólnia, hogy idáig a lakók mennyit térítettek. A lakástulajdonosok által igénybe vett egyéb szolgáltatásokat (például takarítás, hóeltakarítás) az azokat biztosító cégektől kapott számlák alapján kell dokumentálni. Az egész ház fenntartásával és kezelésével összefüggő szolgáltatások költségeit szétosztják az egyes lakások között vagy a vonatkozó törvény által, vagy a lakógyűlésen elfogadott módszer alapján – például a lakások száma, alapterülete, esetleg az ott élő személyek száma szerint. Az éves elszámolásból pontos képet kellene kapni arról, mennyi pénz folyt be a javítási pénzalapba, s abból mennyit és mire költöttek. Pozitív egyenleg esetén az alapban maradt összeget törvényből kifolyólag nem szokták visszaadni a lakóknak, hanem automatikusan az alapban marad, s a következő évben lehet belőle meríteni. Az üzemeltetési, karbantartási és javítási pénzalapba a lakók a tulajdonrészük nagyságától függően fizetnek. Ha a lakás rendelkezik balkonnal, loggiával vagy terasszal, a társtulajdonrészbe beleszámítják ennek a felületnek a 25%-át is, ugyanis a pénzalapból ezeknek a javítási költségeit is fedezik. Az előlegek összegét a lakáskezelő általában az előző év alapján szokta meghatározni. Ha a háztartásban nem történtek nagyobb változások, például nem módosult az ott élők száma, nem szabadna túlságosan nagy hátraléknak vagy túlfizetésnek keletkeznie. Ugyanakkor ezt jelentősen befolyásolhatja az energiaárak és a szolgáltatások árainak az évközi alakulása, s az is előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatást más cégtől rendeltek, mely az előzőtől lényegesen eltérő költségeket számlázott. Erre viszont a lakáskezelőnek figyelmeztetnie kellene, ideális esetben csak a lakók beleegyezésével hajt végre ilyen változtatásokat, s év közben is javasolhatja a havi előlegek összegének a módosítását.  Fontos határidőkMájus 31. – a rezsiköltség éves elszámolásának ha-tárideje.Június 30. – a reklamáció határideje. Aki valamilyen okból május 31. után kapja meg az elszámolást, a kézhez vételtől számított 30 nap áll a rendelkezé-sére a reklamációra. A házkezelőnek 30 napon belül kell válaszolnia.Július 31. – túlfizetés visszafizetésének határ-ideje. A hátralékot is eddig kell befizetni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?