A nyugdíj, mint a végrehajtás tárgya

néni k

Sokan úgy gondolják, a nyugdíjhoz a végrehajtó nem nyúlhat, pedig ugyanúgy kell belőle törleszteni az esetleges adósságokat, mint egy alkalmazotti fizetésből. A nyugállományba vonulás utáni adósságtörlesztés kérdéskörét – olvasói levélre reagálva – ifj. Mészáros Lajos jogász részletezi.

Érdekes

Közel 40 ledolgozott év után tavaly mentem nyugdíjba, amit már nagyon vártam, mert végre többet lehetek az unokáimmal. Nyugdíjba vonulásom viszont nem volt zökkenőmentes, utolsó aktív éveimben ugyanis volt egy rossz befektetésem, ami miatt kisebb tartozást halmoztam fel, és mivel az egész összeget nem tudtam időben rendezni, a hitelezőm először bírósághoz, majd pedig bírósági végrehajtóhoz fordult, aki már a nyugdíjazásom után értesített, hogy a tartozás maradék összegét (kb. 2000 eurót) a nyugdíjamból fogja havonta levonni, ami viszont az egyetlen, ráadásul magasnak nem éppen nevezhető jövedelmem. Azt szeretném megkérdezni, hogy ráteheti-e a kezét a végrehajtó ilyen módon az egész nyugdíjamra?

A nyugdíj az állam által bizonyos élethelyzetekben – elsősorban egy meghatározott kor betöltése után – biztosított anyagi támogatás. Szlovákia az Alkotmány 39. cikkében biztosítja polgárai számára a nyugdíjhoz való jogot, amely egy ún. szociális alapjog. Úgy is lehet tehát fogalmazni, hogy a nyugdíj, azon belül pedig az öregségi nyugdíj az éppen aktuális nyugdíjkorhatár elérése után alanyi jogon jár. A nyugdíjak összege elsősorban az ország gazdasági teljesítőképességétől függ.

A nyugdíj az egyén jövedelmét, vagyonát képezi, ez azonban azt is jelenti, hogy bizonyos esetekben lehetséges, hogy a bírósági végrehajtó (exekútor) törvényes korlátok között hozzáférjen. A Tt. 233/1995 sz. Végrehajtói Törvénykönyv 89. §-a szerint az öregségi nyugdíj is olyan jövedelemnek számít, amely végrehajtási kötelezettség alá esik, vagyis olvasónk nyugdíja igenis végrehajtás tárgya lehet. Az effajta végrehajtás az adott jövedelemből (esetünkben nyugdíjból) való levonással történik, amely keretén belül a végrehajtó utasítja a jövedelmet kifizető személyt – főleg a munkáltatót, de nyugdíj esetében a Szociális Biztosítót –, hogy a jövedelem (nyugdíj) egy részét egy bizonyos ideig ne a nyugdíj eredeti jogosultjának, hanem a végrehajtónak küldje, aki így gyűjti össze a behajtandó összeget a hitelező számára.

A leírtak alapján tehát olvasónk sajnos el kell, hogy tűrje, hogy nyugdíja egy részét a tartozása behajtása okán a végrehajtó levonja. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy nem a teljes havi nyugdíj tartozik végrehajtás alá, csupán annak egy része. A Végrehajtási Törvénykönyv 70. §-a szerint ugyanis a végrehajtó nem vonhatja le az adott jövedelemből az ún. alapösszeget, vagyis azt a minimális összeget, amelyet az állam végrehajtás esetén is szavatol, meghagy a tartozó személynek, hogy legalább némi jövedelme maradjon, és az alapvető létszükségleteit be tudja biztosítani. Az alapösszeg pontos értékét egy kormányrendelet határozza meg, jelenleg a létminimum összegének 140 %-ában. Mivel a létminimum aktuális összege egy személyre havi 234,42 €, a nyugdíjból levonhatatlan alapösszeg értéke jelenleg 328,19 €. Sőt, ha olvasónk esetében van olyan személy, akivel kapcsolatban eltartási kötelezettsége van (pl. feleség vagy kiskorú gyermek), minden egyes ilyen személy után az alapösszeg értéke további 50 %-kal nő (ha tehát olvasónk pl. házas, esetében a levonhatatlan alapösszeg értéke jelenleg 492,29 €).

A nyugdíjból való levonásokat végrehajtás esetén tehát elkerülni nem lehet, ugyanakkor viszont a végrehajtó nem kobozhatja el a teljes havi nyugdíjat, hanem csakis a törvény által megengedett összeget vonhatja le mindaddig, amíg a tartozás teljes összegét be nem hajtotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?