25 állami juttatás összege módosul

pénz euró

Emelkedik néhány állami juttatás összege: a gyes és az adóbónusz pár euróval, a családi pótlék és a súlyosan egészségkárosodottaknak jóváhagyható hozzájárulások összege mindössze pár centtel egészül ki. A legnagyobb mértékben – 26 euróval – a minimálnyugdíj nő.

Minden évben július 1-jei dátummal szokták felülbírálni a szegénységi küszöböt – idén egy picivel kisebb mértékben, 4,63 euróval valorizálják a létminimum összegét, egy évvel ezelőtt kerek 5 euróval emelkedett. A hatályos törvény értelmében a szegénységi küszöb évente a Statisztikai Hivatal adatai alapján változik. Először megállapítják az alacsony bevételű természetes személyekre vonatkozó nettó jövedelem 1. negyedévben mért emelkedésének a koefficiensét, amivel kiszorozzák a létminimum június 30-áig érvényes összegeit, és júliustól az új összegek szoktak hatályba lépni.

Létminimum

Ha a létminimum összegének az átszámításakor alkalmazott valamelyik koefficiens értéke 1 vagy annál kisebb, akkor nem alkalmazzák a létminimumról szóló jogszabályba foglalt valorizációs módszert, ez esetben abban az évben ez nem módosul, azaz nem csökken a létminimum, hanem marad az előzőleg megállapított szinten. Korábban erre már volt példa. Az idén 2,2%-os valorizációra lehet számítani. Eszerint a létminimum összege 4,63 euróval havi 214,83 euróra emelkedik. A közösen elbírált személy esetében a létminimum összege 3,23 euróval 149,87 euróra nő, az eltartott, kiskorú gyermek esetében pedig 2,12 euróval 98,08 euróra változik. A létminimumtól számos állami támogatás összege függ, aminek következtében július 1-jétől vele párhuzamosan azok is automatikusan módosulnak. Mintegy 25-féle szociális juttatást számolnak át, de nem egyszerre – van, amit júliustól, és van, amit csak januártól módosítanak.

Júliustól emelkedik

A súlyosan egészségkárosodottak már a nyártól egy picivel több állami hozzájárulásra számíthatnak. A létminimum összege hatással van a minimális tartásdíjra, a munkaerőpiacon végrehajtott aktív intézkedésekkel összefüggő hozzájárulásokra, a fiatal felnőtt önállósodását elősegítő támogatásra, a nevelőszülőknél levő gyermekkel összefüggő különböző hozzájárulásokra (a nevelőszülők kiadásai, a kiskorú gyermek lakhatási és étkezési költségei, zsebpénz, a tárgyi ajándékok értéke), a kiskorú édesanyának jóváhagyható segélyre, a reszocializációs hozzájárulásokra stb. – ezek mind júliustól emelkednek, bár esetenként csak pár centes módosításról van szó. Nő a gyermek után járó havi adóbónusz: 6 évesnél kisebb gyermek esetében 46,44 euró, idősebb gyermek után 23,22 euró lesz.

Ugyancsak a létminimummal függ össze a szociális ösztöndíj nagysága. A közép-, tanonc- és főiskolák diákjainak szokták jóváhagyni, a konkrét összeg függ az előmeneteltől, valamint attól is, a diák milyen messze lakik az oktatási intézménytől, miközben az ösztöndíj felső határa a létminimum 50 százaléka, azaz szeptembertől a középiskolások számára 49,04 euró. A főiskolások esetében is fontos szempont az előmenetel, valamint a lakhely és az iskola közötti távolság, illetve a jogosultság elbírálásakor a kiindulópont a család összbevétele, a létminimum összegéhez viszonyított, egy főre jutó jövedelem.



Januártól változik

Jövő év elejétől az adóalap nem adóköteles része – ami a létminimum 21-szerese – 4511,43 euró lesz évente (375,95 euró havonta). A szociális ügyi hivatalok 2021 januárjától egy picivel több gyermekgondozási segélyt folyósítanak – ez mintegy 5,90 euróval emelkedik. Az a szülő, aki a gyes előtt nem volt jogosult anyasági támogatásra, januártól 275,90 euró gyest fog kapni. Az a szülő, akinek folyósítottak anyaságit, az új évtől 378,10 euró gyesre számíthat.
Ugyancsak a létminimumtól függ a családi pótlék összege, ami januártól 25,50 euró, a hozzá jóváhagyható kiegészítés pedig 11,96 euró lesz. A szülő a gyermek 25 éves koráig jogosult családi pótlékra, és a család anyagi helyzetétől függetlenül mindenkinek egyformán folyósítják.

Szociális segély

Tavaly módosították az anyagi szükséghelyzetben levőknek nyújtható pénzbeli támogatásról szóló törvényt, eszerint most már a szociális segélyeket is minden év januárjában valorizálják, éspedig a létminimum alakulásától függően. Anyagi szükséghelyzetről akkor beszélünk, ha valaki semmilyen vagy csak olyan kis bevétellel rendelkezik, amelyből még a legalapvetőbb életkörülményeket sem képes biztosítani. Alapvető szükségletnek minősül egy meleg étel naponta,anélkülözhetetlenruházatés fedél a fejünk felett. A rászorulóknak az állam szociális segélyt nyújthat, amelyet kiegészíthetnek különböző hozzájárulásokkal. A konkrét összeg a rászorultság mértékétől, azaz a segélyért folyamodó család anyagi helyzetétől és a családtagok számától függ: az egy háztartásban élő személyek összbevétele nem haladhatja meg a létminimum összegét. A jogosultság megállapításakor a következő, egy háztartásban élő személyek jövedelmét veszik figyelembe: férj és feleség, a szülők és a velük egy háztartásban élő kiskorú gyermekek, valamint az a 25 évesnél nem idősebb gyermek, illetve 25 év felett is eltartott személynek számít, aki doktoranduszi képzésben vesz részt. A szociális segély alapösszege januártól egy egyedülálló személy számára 67,80 euró, egy gyermek nélküli pár esetében 117,80 euró lesz. A gyerekes családok természetesen magasabb összegre jogosultak, a legtöbbre a négynél több gyermeket nevelő családok számíthatnak, januártól 237,70 eurót kaphatnak. Jóváhagyható védelmi hozzájárulás, mely összege az új évtől 69,40 euró lesz. A gyermektartási hozzájárulás 19 euróra, a lakásfenntartási támogatás pedig egy személy esetében 58,50 euróra, több személy esetében pedig 93,40 euróra nő.

Azok a munkanélküliek, akik szerepelnek a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, legálisan vállalhatnak munkát, és ha a munkavégzésért kapott jutalmuk nem haladja meg a létminimum összegét, azt be sem kell vallaniuk – vagyis júliustól 4,63 euróval többet kereshetnek.

Nyugdíjak

„A létminimum összegének a módosítása hatással van a Szociális Biztosító bizonyos döntéseire – az új, megemelt összeghez kell igazítani a végrehajtási levonásokat, módosítani kell a korengedményes nyugdíj jóváhagyásának a feltételeit, valamint januártól meg kell változtatni a minimálnyugdíj összegét” – tájékoztatott a Szociális Biztosító. Az utóbbi emelkedik a legnagyobb mértékben, mintegy 26 euróval. Akinek legalább 30 beszámítható éve van, annak a havi járadéka nem lehet alacsonyabb a létminimum 136 százalékánál, ami jelenleg 334,30 euró, 2021 januárjától pedig 360,40 euró lesz. Akinek ennél alacsonyabb a nyugdíja, a Szociális Biztosító kiegészíti erre az összegre. A minimálnyugdíj a ledolgozott évek száma alapján emelkedik, 39 szolgálati évig évente 2 százalékponttal, e felett pedig évente 3 százalékponttal nő az arány. Egyébként a nyugdíjakat mindig januárban valorizálják, úgyhogy az új évtől nemcsak a minimálnyugdíj lesz magasabb, hanem a megszokott valorizációs képlet alapján az összes nyugdíjtípust átszámolják.

A létminimum valorizálásának talán csak azok a szeniorok nem örülnek, akik korengedményes nyugdíjba készülnek – a Szociális Biztosító ugyanis (az egyéb feltételek teljesítése mellett) csak azoknak hagyhatja jóvá az idő előtti nyugalmazást, akiknek a biztosító által kiszámított havi járandóságuk eléri legalább a létminimum 1,2-szeresét, ami júliustól 252,30 euró helyett 257,80 euró lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?