Fotó: Nagy Márta
Tudunk egy mesebeli helyet: a csáfordjánosfai tőzikést
Már virágzik a tőzike a csáfordjánosfai erdőben. A több száz éves tölgyek között mesebelivé válik a Répce ártere. Várja a látogatókat a nemzeti park és a helyi önkormányzat is.
A 21 hektáros csáfordjánosfai erdő értékei miatt már 1955-től védett, és 1999-től a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának gondozásában áll. A Kisalföld különleges keményfa-liegeterdejében februárban már milliószámra nyílik a tőzike, fehér szőnyeget varázsolva az évszázados fák alá.
A négy kilométeres Tőzike tanösvényen öt információs tábla segítségével ismerkedhetünk meg a Répce menti élőhelyekkel, és némi fantáziával magunk elé képzelhetjük az egykor itt őrlő vízimalmokat is. Valaha negyvenkilenc dolgozott a Répce mentén, ma már csak néhánynak a falai látszanak.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park február 19-én szervez vezetett túrát a csáfordjánosfai Tőzike tanösvényen. A kirándulás 10 órakor indul és körülbelül hatvan perces. A program díjmentes, viszont előzetes bejelentkezés szükséges (legkésőbb a túra előtti nap: február 18. péntek 15 óráig). Maximum harminc fős csoportot indítanak a kimelten védett tőzikés erdőbe, de ha több az érdeklődő, több turnus is indul. Erről bővebben itt.
A mesebeli erdő látogatása kiváló családi program, de szigorú szabályokkal. Tilos letérni a kijelölt útról, ez akár 50 ezer forint bírságot is vonhat maga után, hiszen ha csak minden tizedik látogató taposna a virágokra, az a pusztulásukat okozná. A tanösvény tartós száraz időben könnyen járható, de ez egy ártér, ha sok a csapadék, van, hogy csak gumicsizmában lehet megközelíteni.
Nagyon várta a tőzike virágzást a csáfordjánosfai önkormányzat is, hiszen évek óta külön nőnapi programot szerveznek híres erdejük mellé. Idén már a parkolót is bővítik, amit támogatói jegyek bevételéből tudnak megtenni. Itt tartják a nőnapi rendezvényt is, ezúttal március 6-án, vasárnap. Minden érdeklődőt szívesen látnak a Rábaközi kézművesek, termelők és barátaik, lesz büfé és persze virágárus. (Nyilván nem tőzike...) Idén sem maradhat el a lovaskocsikázás az Iváni Lóbarátok Egyesület jóvoltából, az íjászat, és a legkisebbeknek felállított kosárkörhinta is a helyén lesz.
- Aki idén is vásárol támogatói jegyet, az hozzájárul ahhoz, hogy a falu jövőre újra vendégül láthassa a tőzike, az erdő, a természet és Csáfordjánosfa barátait - hangsúlyozta Németh Albert polgármester .
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.