Szlovákiából költözött Levélre, leégett a háza, a helyi közösség segített

tűz
Levél |

Egy Levélre költözött szlovákiai asszony mobilháza égett le tavaly nyár végén: az önkormányzat és az itt élő, 180-200 fős szlovákiai közösség segített a bajban. Ugyanígy tettek a helyiek, amikor egy éve az idős Lugosiék háza gyulladt ki: négymillió forintot gyűjtöttek össze, segítettek a kivitelezésben, tavaly novemberre újjáépítették az otthonukat.

Levélen tavaly január 5-én az idős Lugosi család elvesztette kétszintes házát, amelyet húsz évig építgettek: épp a felújítás után - vélhetően egy elektromos zárlat miatt - gyulladt ki. A család csak könnyebben sérült meg, de akkor füstmérgezéssel kórházba kerültek, a férfinek a szeme is megsérült. Elképesztő összefogás indult helyben és a régióban. „Kárelhárítási munkában” segédkeztek a helyik, számlát nyitottak a megsegítésükre, levéli rendezvényeken gyűjtött pénzzel járultak hozzá az újjáépítéshez. Az egész lakóépületet az alapjáig le kellett bontani.

 idős Lugosi család

A helyi összefogásnak köszönhetően aztán több mint 4 millió forintot sikerült összegyűjteni, amiből a leégett épületet lebontották, a törmeléket elszállították. Sokan személyesen is eljöttek a brigádokhoz és segítettek a munkában. A falu önkormányzata is beszállt, a helyi cégekkel és lakókkal, valamint a Czakó testvérekkel együttműködve új ház építettek a családnak. Levél polgármestere tavaly november 5-én adta át – jelképesen - az új ház kulcsát Lugosiéknak. Kiss Béla polgármester a művelődési házban tartott ünnepségen megköszönte a példaértékű együttműködést: kiemelte, sok segítség érkezett az egész környékről.

A levéli szlovák közösséget sem kerülte el tűz: tavaly augusztus 5-én leégett az egyik ide költöző asszony mobilháza, mely egy ottani családi ház hátsó részében állt. Itt is jól jött a segítség: a polgármester és szlovákiai közösség konténereket hozatott, melyet a leégett holmikkal töltöttek meg és elszállítottak - emellett ruhagyűjtést szerveztek.

A romeltakarítási munkák során sok levéli szlovák állampolgár nyújtott segítséget Miroslav Horváth szervezőmunkájának köszönhetően” – mondta a Győri Új Szónak Kiss Béla polgármester.

A 2300 lakosú Levélen egyébként mostanra 180-200 Szlovákiából átköltöző él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?