Szlovák és magyar fiatalok is válaszoltak az életüket érintő kérdésekre - tanulságos megállapítások

kutatás

A Friedrich Ebert Alapítvány a visegrádi és a balti országokban mérte fel a 15–29 éves fiatalok helyzetét, a Győri Új Szó a visegrádi országok eredményeit nézte meg, Szlovákia mellett leginkább Magyarországét.  

A felmérést a 24.hu szemlézte, s ebből kiderül, a magyar fiatalok több mint fele érzi úgy, hogy családja nélkülözésre kényszerül, 52 százalékuknak hűtőszekrényre vagy tv-re sem lenne pénze, 17 százalékuk pedig azt gondolja, hogy igazi szegénységben élnek -  ők ruhát vagy cipőt sem tudnának venni. A 15–29 évesek másik felének ezek ugyan nem jelentenek problémát, de autót vagy lakást már csak 7 százalékuk tudna venni. A fiatalok relatív többsége (négytizede) ugyanakkor úgy véli, hogy nincs alapvető anyagi probléma a háztartásban, ahol él, mindössze 5 százalékuk mondta súlyosan nélkülözőnek a saját háztartását. 

táblázat

Gazdasági helyzetüket tekintve a visegrádi országok között a magyar fiatalok számoltak be a legrosszabb anyagi helyzetről, ők is a legkevésbé elégedettek az életükkel, ugyanakkor a legoptimistábbak a jövővel kapcsolatban. A szlovákiai fiatalok a négyes összehasonlításban (cseh, lengyel, magyar, szlovák) a második helyen állnak, a legelégedettebbek a csehek, őket követik a szlovákiai válaszadók, majd jönnek a lengyelek, végül a magyarok.  

Ami közös valamennyi országban: az anyák végzettsége minden visegrádi országban nagymértékben befolyásolja a gyermekeik végzettségét. Nemi szakadék ugyanakkor a térség minden országában van, azaz a nők mindenhol gyakrabban hagyják el a pályájukat és vállalnak a végzettségük alatt munkát, a különbség azonban Magyarországon a legnagyobb.  

A magyar fiatalok legnagyobb félelmei nem anyagi jellegűek, a legtöbben (55 százalék) a környezetszennyezés, a társadalmi igazságtalanság (53 százalék) és a korrupció (51 százalék) miatt aggódnak. Ezeket a félelmeket a súlyos betegségek, a munkanélküliség és a világjárványok követik, de jelentős lemaradással. Túl sok bevándorlótól és menekülttől csak a fiatalok egyötöde tart 

A felmérés az előítéletességet is mérte: a magyar fiatalok 82 százaléka rosszul érezné magát, ha a szomszédjába kábítószerfüggők költöznének, 45 százalékuk a romáktól is tart, 30 százalékuk a muszlimoktól, 19 százalékuk a melegektől és 15 százalékuk a zsidóktól érezné rosszul magát. 

A kivándorlásra való hajlamosság Magyarországon leginkább politikai elkötelezettség kérdése, az ellenzékiek között ugyanis háromszor annyian emigrálnának, mint a kormánypártiak között (36 és 12 százalék). A felmérés szerint a 15–29 évesek 17 százaléka vallja magát baloldalinak, 18 jobboldalinak, a gondoskodó államot 72 százalékuk támogatja, az egyenlőtlenségek csökkentését pedig 70 százalék. A politikai ideológiák közül a liberalizmus a legnépszerűbb, második helyen a környezetvédelemmel.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?