Szitásdomb megfiatalította Vámosszabadit – nézzük csak a számokat!

Vámosszabadi

Szitásdomb különös hely, a tekintetben legalábbis, hogy majd mindenki azt gondolja, biztos Győrhöz tartozik. Nem ok nélkül feltételezik ezt, hisz mindössze egyetlen utca választja el a várostól. Győr a kezdetek kezdetén magának akarta – nyilván a beköltöző lakossággal együtt -, végül mégis maradt Vámosszabadié ez a rész. Benne sok fiatal lakóval.

Tíz éve, 2011-től kezdett benépesedni az addig üresen pangó lakópark, azóta gombamód nőnek ki a házak a Szitásdombon, már új telkeket jelölnek ki. Népszerű hely lett, sok család költözött ide, sok gyerekkel, s ennek látni a hatását. Ambrus Gellért vámosszabadi polgármester a minap tette közzé az erről szóló elemzést.

A városokat is beleértve a 13. legnagyobb lélekszámú településsé vált Vámosszabadi Győr-Moson-Sopron megyében; a városok nélkül pedig a negyedik. A lélekszámnál azonban beszédesebb, hogy milyen összetételű a lakosság:

A táblázatban és a grafikonon látható, hogy a 0-18 éves korosztály megyei átlagban 17 százaléka a népességnek, a 20 legnagyobb települést tekintve is 17-24 százalék között mozog. Ehhez képest Vámosszabadi esetében ez az arány 32 százalék és velünk együtt kiemelkedik Győrzámoly esetében is az az arány. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 19-40 éves korosztály is a megyei átlagnál nagyobb arányú a népességen belül, akkor azt mondhatjuk, hogy Vámosszabadi népessége lényegesen fiatalabb, mint a megyei átlag. Ha a 0-18 éves korosztályt megbontjuk, akkor az látható, hogy az általános iskolás korosztály aránya emelkedik ki, az átlagos 10 százalékhoz képest a népesség 16 százalékát teszik ki. Abszolút számban (651 fő) is szinte csak a nagyobb városokban van több általános iskoláskorú gyerek. Fontos adat még, hogy a 60 pluszos korosztály a megyei átlagtól (25 százalék) lényegesen kisebb arányt képvisel a népességből Vámosszabadi esetében, ahol ez tíz százalék.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?