Sopron tízmillió forinttal segíti a háborúban szükséget szenvedőket

Sopron
Sopron |

Sopron képviselő-testülete tízmillió forintot csoportosított át kedd délután redkívüli ülésén, létrehozva ezzel a Humanitárinus alapot az ukrajnai háborúban szükséget szenvedők segítésére. Számlát is nyitottak, amire a soproniak pénzadományaikat utalhatják.  

Az tízmilliós alapon kívül másik tízmilliót is elkülönítettek a Sopronban ellátásra szoruló menekültek költségeinek a fedezésére. Ennek felhasználásáról a polgármester dönt. 

A rendkívüli közgyűlésen a soproni testület úgy döntött, a támogatáson, illetve a humanitárius pénzügyi alap létrehozása mellett egy új számlát is nyit, amire minden együttérző, a háború elől menekülő támogatását segítő soproni vagy környékbeli utalhat.  

Erre a számlára várják a segíteni tudó soproniak pénzbeli támogatását, amit a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Híd Kárpátaljáért szervezetnek továbbítanak.  A bankszámla száma: 11600006-00000000-94156810 

 A rendkívüli ülésnek volt másik napirendje is: 1,2 millió forintos támogatást szavaztak meg az Idősek Európai Háza Alapítvány számára. A pénzből a soproni demencia-érintettség mértékét térképezik fel szakemberek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?