Soha annyi Audi nem készült még Győrben, mint 2021-ben

Audi
Győr |

Az Audi Hungaria kiemelkedő termelési eredményt ért el a 2021-es évben – közölte a cég. A vállalatnál 1 620 767 motort, köztük 96 976 elektromos hajtást készítettek. A járműgyárban 171 015 autó gördült le a gyártósorról, ami rekord az Audi Hungaria történetében.  

„A tavalyi év soha nem látott kihívások elé állított minket. A világszerte tapasztalt koronavírus- és félvezető-helyzet okozta bizonytalanságok az egész évet meghatározták. Ezért is tartom kiemelkedőnek munkatársaim tavalyi évben mutatott rugalmasságát és teljesítményét” – mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke. 

Hozzátette: „A motor- és a járműgyártásunk mellett a további területeink, így a Szerszámgyár, a Műszaki Fejlesztés, valamint Shared Competences területünk, amely különböző, kompetenciaalapú szolgáltatásokat, mint például IT, beszerzés stb. nyújt a teljes Volkswagen Konszern számára, is nagyszerű eredményt értek el.” 

Az igazgatóság elnöke az elektromobilitásról elmondta, hogy a tavaly egy teljesen új gyártóterülettel megteremtették az elektromos motorok legújabb generációja, a Premium Plattform Electric (PPE) motorok gyártásának előfeltételeit. Ezáltal folyamatosan erősítik az elektromos hajtások gyártását, valamint növelik az elektromos autóik darabszámát.  

Az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyáraként az elmúlt évben összesen 1 620 767 motort gyártott, köztük 158 457 háromhengeres- és 735 857 négyhengeres benzinmotort. Emellett 259 898 négyhengeres dízelmotor készült Győrben. A legendás öthengeres Otto-motorból 12 155 darabot gyártott a vállalat, míg hathengeres motorokból 257 087 benzin- és 96 162 dízelmotor készült. A vállalat 4 175 nyolc- és tízhengeres motort gyártott. Az elmúlt évben 96 976 e-motort gyártott a vállalat vevői számára. 

A járműgyártásban 2021-ben rekordteljesítményt ért el a vállalat, összesen 171 015 Audi modell gördült le a gyártósorról. A legmagasabb darabszámban az Audi Q3 modellek készültek, összesen 102 833, utána jön Audi Q3 Sportback 59 693-mal. A Q3 és Q3 Sportback modellek közül 20 957 plug-in-hibrid modell volt. Az Audi TT családból 6 534 Coupé és 1 955 Roadster készült. 

Az Audi Hungaria már egy éve karbonsemlegesen végzi tevékenységét. A vállalat a tavaly kezdte meg szerszámgyára bővítését, amely lehetővé teszi az exkluzívszériás-gyártás kapacitásainak további növelését. Emellett a Műszaki Fejlesztés területére is több milliárd forintos beruházás érkezik. 

A Audi továbbra is a régió legnagyobb munkáltatója, 2021. december 31-én 11 983 munkatársat foglalkoztatott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?