Még csak néhány hete jelent meg, de máris sikernek örvend a szerző első kalandregénye, a Nyaralás extrákkal. (Fotók: Májer Csaba József)
Regényt írt a győrött végzett jogásznő
Kiss Viktória Nyaralás extrákkal című regényének bemutatóját tartották meg a Széchenyi István Egyetem könyvtárában. A győri intézményben végzett jogász szerző hivatása a közigazgatás, szenvedélye pedig az utazás és az írás.
Dr. Erdős Csaba, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese köszöntőjét követően dr. Bencze Krisztina beszélgetett az írónővel a hallgatóként átélt élményekről, a jogászélet és a regényírás izgalmas kulisszatitkairól.
„A Széchenyi-egyetemen szerzett tudásomra mindig támaszkodhatok. Nemcsak a munkámban jelent biztos alapot, hanem a regényírás közben is számíthattam erre. Regényem főhőse, Abigél ugyanis szintén jogász” – emelte ki Kiss Viktória.
Az Erawan Kiadó gondozásában megjelent kötetben olyan történeteket is olvashatunk, amiket egy egyetemistaként átélt olasz út, illetve a győri büntetőjogórák ihlettek.
A beszélgetés során az írónő azt is elárulta, hogy ugyan első regénye megjelenésére hosszú éveket kellett várni, a másodikkal és a harmadikkal azonban hamarosan találkozhatnak az olvasók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.