Pofátlan előzés a záróvonalon át (Videó!)

előzés
Sopron |

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei a rendőrség Pofátlan(tan)ítási akciójának részeként rendszeresen figyelik, és eljárnak az alapvető közlekedési szabályokat megsértő járművezetőkkel szemben. Így történt ez szerdán is. 

Az esti órákban arra lettek figyelmesek, hogy a 84-es számú főúton előttük haladó gépkocsi vezetője, alig hagyta el a Balfi úti csomópontot, amikor a záróvonalat átlépve megelőzte az előtte haladó kisteherautót. A járőrök megállították a járművet, majd helyszíni bírsággal sújtották a szabálytalankodó sofőrt. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a fenti eset kapcsán az alábbiakra hívja fel a közlekedésben résztvevők figyelmét: 
A záróvonal ugyan nem a szó szoros értelmében zárja le az átlépésének lehetőségét a járművezetők előtt, azonban nem hiába festik fel azt egy-egy útszakaszra. Jelentését a KRESZ az alábbiakban határozza meg: a záróvonal egy olyan hosszirányú folytonos vonal, amely egyrészről az úttest felezővonalát jelzi, másrészt pedig a két forgalmi irányt, a forgalmi sávokat egymástól, vagy a nyílt villamospályát a forgalmi sávtól választja el. A jogszabály értelmében a záróvonalat járművel sem átlépni, sem érinteni nem szabad. Általában azért festik fel, mert az adott útszakaszon a forgalmi sáv átlépése veszélyhelyzetet idézhet elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?