Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!    

9. rész, 1978 

Történetek a süllyesztőtől a zsinórpadlásig 

Az Építési és Vidékfejlesztési Minisztérium győri tervezővállalatának igazgatója és építésze, Vincze Kálmán vezetésével tervezett színház öt évig épült a belvárosi laktanya helyén. Az ország legmodernebbje lett, egyedülálló berendezésekkel, mint a mozgatható, világító híd, a két oldalszínpad, a gördülő padlózat. Akkor már generációk óta nem épült az országban színház, Győrben soha nem is született félmegoldásnál több. Így gyakorlata sem lehetett ebben senkinek, a megyei, városi vezetés a 350 milliós költségről szóló döntéssel komoly kockázatot vállalt (Kisalföld, 1978. nov. 12). 

Az 1978. november 2-i átadásra már csak néhány színházi dolgozó emlékszik, köztük Rupnik Károly. Győri debütálása idején, 1976-ban kollégáival még csak egy nagy gödörben állhatott a mostani színház helyén, „hatalmas falak közt állva bámultuk az eget” – mesélte. 

Így kell átejteni a kormányt 

Vár minket egy rejtély. A Kisalföld már 1975-ben fényképpel dokumentálta a zsinórpadlás épülését, hogy lehet, hogy a színészek egy év múlva csak az eget bámulták? A választ a beruházást lebonyolító dr. Války Istvántól kapjuk meg, aki akkor a Győr-Sopron Megyei Beruházási Vállalat igazagási főmérnöke volt. Szükség volt egy kis Patyomkin-történetre. (Forrás: Války) 

– A megye támogatta az építést, de Budapesten óriási volt az ellenszél, hogy „a vidéknek nem kell színház”. Terven alul teljesített a „népgazdaság” és a kiemelt beruházásokat a kormány felülvizsgálta. Megijedtünk, a győri tervezővállalattal és a kivitelezővel – az ÉVM Győr-megyei Építőipari Vállalattal – elhatároztuk, hogy a sorsdöntő szemlén a valóságosnál látványosabbnak mutatjuk az elért eredményt. A rengeteg beton nem meggyőző a laikus politikusnak, úgyhogy a később bebetonozandó szerkezetek zsaluzatával kezdtük. Pattogató József építésvezető, nagy hírű ács-állványozó mester jóvoltából az épület teljes magasságáig elkészült az állványozás rengeteg faanyaggal, valamint a fazsaluzat. De az teljesen üres volt, egy köbméternyi betont sem tartalmazott, egyedül a hátulsó betonfal állt. 

Jött Kállai Gyula, az elnöki tanács tagja, kikísértük az építési irodából, ami hat méterre volt az állványrengetegtől. Ha feltekintett, komoly nyaki munkára volt szüksége. Elámult:  „Elvtársak, ezt a munkát már nem lehet leállítani.” Ezután már folytatódott a kellő ütemű betonozás. (Války) 

Miért ferde a teteje? 

Annak a pozsonyi cégnek a megoldásából merítették a „sísánc” ötletét, amely a müncheni olimpiai játékok sportközpontjának tetejét készítette. A hátulsó rész, a zsinórpadlás hatalmas doboz, amely az óriásdíszletek magasba emelésére is elegendő teret nyújt, de erre a magasságra elöl, a nézők felől nincs szükség, hiszen ott a játék folyik. Elég volt egy egyszerűbb tetőszerkezet, nem kellett vasbetonból vagy acélból készülnie, hatalmas teherhordó szerkezetekkel, s még vastagabb falakkal és alátámasztásokkal – mondja Války István. A háló drótkötelekből áll.  

Illyés és Losonczi esete Rupnik Károllyal 

A fő avatáson a díszvendég Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Pozsgai Imre kulturális miniszter és Illyés Gyula volt, akinek e célra átírt darabját adták elő (Kisalföld, 1978. nov. 17.). A „Fáklyalángot” egyébként két évvel az ősbemutató után, 1954-ben már játszották Győrben, akkor Mester János alakította Görgeyt, aki 1978-ban Csányi miniszter bőrébe bújt. A színház átadásakor Kossuth Holl István volt – betegsége miatt Paláncz Ferenc váltotta –, Görgey Bács Ferenc, Józsa Áts Gyula, Kossuthné Martin Márta, a másik két miniszter Patassy Tibor és Bede-Fazekas Csaba. A fiatal Rupnik Károly tisztet alakított a Meczner János rendezte darabban, a díszletet Vata Emil tervezte. Bács Ferenc néhány évig állandó tagja is volt a társulatnak, s Takács László volt művészeti főtitkártól tudjuk, jó barátságban állt vele és a kollégákkal, rendszeresen járt ETO-meccsre. 

– Illyés Gyula ott volt az első olvasópróbán, a bemutató után pedig mindannyiunkkal kezet fogott – mesélte Rupnik Károly. – Adott egy VAT 69 whiskyt, ami gyorsan elfogyott, de a palackot ma is őrzöm. Az van ráírva: „Szeretettel gratulálok, Illyés Gyula.”Bombaszakértőkkel, kutyákkal vizsgálták át az épületet, s testőrök álltak mindenütt, akik minden színésztől autogramot kértek. Rupniknak végül Losonczi Pállal is dolga akadt, helyesebben a kabátjával. 

– Édesapám eljött Budapestről a bemutatóra és ugyanolyan vajszínű ballonkabátja volt, mint Losonczinak. Valahogy a ruhatáros az elnök kabátját adta az apámra, s ő már majdnem a Rába Hotelnél járt, amikor a zsebébe nyúlt és cigarettát, öngyújtót talált. Ő nem dohányzott. Rémülten rohant vissza, hát még, amikor kiderült, hogy ott áll testőrökkel Losonczi, akinek „ellopták a kabátját”. Mondta szegény, hogy ő is keresi az övét. 

A legnagyobb tapsot a műszakiak kapták 

Később Korcsmáros György direktor alakíttatta ki a régi műhelyből a Kisfaludy Termet egy családiasabb színház számára, előtte ezt a célt a későbbi BBMMK szolgálta, ahová a színészek boldogan tértek vissza a kamaradarabok kedvéért. Az új színház akusztikáját sokan bírálták. 

– Valójában azért volt a kis színházra szükség, hogy a színészek emberi hangon is tudjanak beszélni, mert eleinte szenvedtek a prózai daraboknál. A nagy tér a szónokias stílus felé vitte az előadásmódot – mondta Takács László. Ám a rendezőket és tervezőket kárpótolta a technika, hiszen a régi helyen egy kis zenekari árkon kívül nem sok minden volt, zsinórpadlásról, süllyesztőről álmodni sem lehetett, nemhogy kinyitható oldalfalról és előre-hátra felé mozgó kazettákról. A Szikora János által rendezett Bambini di Praga című előadáson, 1981-ben a színpadból pályaudvart csináltak, s végül a legnagyobb tapsot a műszaki gárda kapta. 

Fent nem akarták Szász Endrét 

A belső tervező az előtér nagy falfelületeit faburkolattal képzelte el. Ez Válkynak és kollégáinak nem tetszett, akkoriban minden presszó faburkolatú volt. „Úgy érzem magam, mintha ládában lennék” – mondogatta anno Války István, s kiharcolta, hogy kérjék fel Szász Endrét egy merészebb elképzelés megvalósítására. A nevet nehéz volt Pesten elfogadtatni. 

– Politikai ügyet csináltak belőle, disszidensként kezelve a Los Angelesben élő festőt, holott engedéllyel utazott ki, és bármikor visszatérhetett - emlékszik az építész. – Jó ismerősöm, Moldován Stefánia operaénekes-nő Szász Endre barátja volt, segített az ellenszél csillapításában és tolmácsolt a művész felé, akivel később nagyon jó barátok lettünk. Ragaszkodtam a személyéhez, és hála istennek őt jelölte ki a művészeti alap igazgatója. 

A színház földszinti, két nézőtéri bejárata mellé két darab 6-szor 3,3 négyzetméteres porcelánképet kértünk, ahova a „belső tervező” eredetileg persze faburkolatot vagy gyapjúszövetet képzelt. No csak az hiányzott volna oda! Szász Endre Hollóházára költözött és Klein László művezetővel kikísérletezték, hogy az 5–6 milliméter vastagságú porcelánlap maximum 40-szer 40 centi lehet, hogy meg ne vetemedjen a kiégetéskor. Először aranyszínben, végül szürke színben készítette el a tónusokat. A képek művészi tartalmát megbeszéltük, ő ötletelt, én meg hallgattam. 

– A másik nagy kérdés a homlokzaté volt. Az lett volna a kivitelező megoldása – amire sok elrettentő példát láttunk Csehszlovákiában –, hogy nagy, előregyártott vasbeton lapokat csinálnak a házgyárban, s ráaggatják a vasbeton falra. Ez ugyan bizonyos árnyékhatást adott volna, meg rengeteg porfészket és madárfészekhelyet. 

Vasarely sem kért honoráriumot 

 – Szász Endre javasolta Vasarelyt, s az ő nevét vita nélkül elfogadták. Írtam neki, kiderült: épp hazatért, ígérte, hogy megnézi az épületet. Érkezett is a Citroënjén Aranka asszonnyal, aki közvetlenségével segítette a beszélgetést ebéd közben a Vaskakasban. Vasarelyt nagy izgalomba hozta a feladat, a hatvan méterszer tízméteres vasbeton felület. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, de azt javasoltam, hogy a burkolat elemei egyformák legyenek, hogy egy burkoló szakmunkás is föl tudja rakni. Mert a Vasarely-féle hajlított, íves formákat nem tudják legyártani, beépíteni, s pótolni sem, ha eltörik. Vasarely elgondolkodott és azt mondta: „Nagyon köszönöm az őszinte kérést. Igen nagyot segített a végső megoldás megtalálásában.” Nagy kő esett le a szívemről.  

Války Istvánnak a FIM-művek művészeti vezetője mesélte, miután kint járt a magyar mester aix-en-provence-i múzeumában: a műhely falfelülete alkalmas volt arra, hogy Vasarely a színház méreteiben gondolkodjon. A terveket kivetítette a falra hatvan méter hosszan, így mindig kitárult előtte a valóságos látvány és ha kellett, korrigált.  (Forrás: Války). A munka végén hangzott el először a kérdés: „mivel tartozunk?”.  

Egyikük sem fogadott el honoráriumot, a kiadásokon kívül. Vasarely mester ezt írta: „Óhazámnak tartozom ennyivel és többé honoráriumról szó ne essék!” A levelet ma is őrzöm.