Napokon belül megindul a forgalom az M85 új szakaszán

M85
Sopron |

Az M85-ös autóút Csorna és Fertőrákos csomópont közötti új részén már csak a Sopron-kelet és Fertőrákos csomópont közötti szakaszának utolsó simításain dolgoznak a kivitelezők. Sopron hűségesküjének 100. évfordulójára, azaz már idén év vége előtt, a tervek szerint most pénteken forgalomba helyezhetik az utat. 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában időközben a Pozsonyi út burkolatának és szegélyének a felújítása is befejeződött az előzetes tervekhez képest 120 méterrel hosszabb szakaszon, egészen a Nezsideri utcáig.  A Pozsonyi út felújítása és a Mély út megépítése azért volt fontos, mert az M85 Fertőrákosi csomópontig történő átadásával ezen a szakaszon megnövekszik majd az országhatár felé irányuló és az onnan érkező forgalom, amit a temetőnél található körforgalom nem tudott volna torlódások nélkül elvezetni.   

M85

A Bécsi dombi alagút építési munkái is jól haladnak, a bal járat fejtése már meghaladta az 500 métert, a jobb járatban pedig a 220 méterhez közelít az alagútépítő. Az M85 V. szakaszának és az észak-nyugati elkerülő út földmunkái is a végéhez közelednek, mindkét részen töltést és fagyvédő réteget építenek. Ugyanakkor folyik az árkok és a rézsűk kialakítása, illetve több műtárgynál is elindultak a munkák. 

M85
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?