Megint csalnak, megint másképp

csalás
Sopron |

Most az eladókat veszik célba az internetes bűnözők. 

Az elmúlt időszakban több olyan eset is előfordult Sopron térségében, amikor az interneten meghirdetett termék eladóját verte át az állítólagos vevő.   

– Azt már megszokhattuk, hogy amennyiben az interneten keresztül vásárolunk nagyon körültekintőnek, elővigyázatosnak, óvatosnak kell lennünk. Ez az új módszer azonban nem a vevőt, hanem az eladót célozza meg – mondta el Babelláné Lukács Katalin rendőr őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. 

– A gyanútlan eladó meghirdeti az eladásra szánt terméket egy népszerű apróhirdetési oldalon, amire jelentkezik az állítólagos vevő – kezdi el az eset ismertetését az őrnagy.  

– Ezt követően az álvevő arra kéri az eladót, hogy a Whatsapp-on keresztül tartsák a kapcsolatot, a fizetést és a szállítást pedig a hirdetési oldal futárszolgálatán keresztül bonyolítsák le. Ehhez a hirdetőnek nem kell mást tennie, mint az átküldött linkre kattintania, és az így feljövő oldalon a kért adatokat megadnia. Az eladó ezt meg is teszi, és még akkor se fog gyanút, amikor a felületen a bankkártyaadatait kérik tőle. Pedig ez egy áloldal, ami sajnos megtévesztésig hasonlít a hirdetési szolgáltató oldalához! – hívja fel a figyelmet a szakember. 

– Miután ily módon megszerezték a bankkártya-adatokat, tudtak több, mint százezer forintos kárt okozni a sértettnek az internetes vásárlással. A legfontosabb az, hogy bankkártyaadatainkat, amennyiben nem mi vagyunk a kifizetők, semmilyen körülmények között se adjuk meg! – tanácsolta Babelláné Lukács Katalin. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?