Mától maszkban az egész bevásárlóközpont

maszk az Árkádban
Győr |

Hatalmas volt a tömeg az Árkádban délidőben, de elmondhatjuk, hogy mindenki viseli a maszkot az új rendelet első napján. Ugyanez volt igaz ma már a Győri Könyvszalonon, ahol már pénteken - vagyis egy nappal a hatályba lépés előtt - maszkot viselt a látogatók nagy többsége, a megnyitóünnepségen szinte mindenki.  

Az Árkádban például visszatértünk ahhoz az időszakhoz, amikor az éttermek nyitva tarthattak, de a maszk is kötelező volt, így felemás a helyzet: a tömött asztaloknál ülők természetesen leveszik, a sorban állók és az asztal felé igyekvők viselni kötelesek. 

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett mától maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken is. A rendelet szerint a bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. A hat éven aluliak mellett kivételt jelentenek az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek. 

Kimondták, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező a harmadik oltás felvétele december 10-ig, ha előző oltásuk óta már 180 nap eltelt. Emellett az egészségügyi dolgozó nem szüntetheti meg jogviszonyát a veszélyhelyzet ideje alatt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?