Maszkos utas nem vén utas - hétfőtől a buszokon is

vHadaró Józsefék, Tóth Tamásé és még több utas a 11-esre vár, ahol idősek utaznak ott, a maszkok aránya most is 30-40 százalékos. Fotó: Laczó Balázs

Hétfőtől megint kötelező lesz a maszkviselés a buszokon - a Kormányinfón jelentette be ezt Gulyás Gergely. Úgy látjuk Győrben, hogy most többen viselik, mint tavaly egy olyan időszakban, amikor nem volt kötelező. S szinte kizárólag az idősek.

A kórház előtti buszmegállóban gyorsan cserélődik a tömeg, maszkosoké és maszk nélkülieké, de az arány körülbelül állandó: 10-ből 3-an vagy 4-en viselik a maszkot. Megkérdeztük az embereket, tudják-e, hogy hétfőtől kötelező lesz. S mit szólnak hozzá?

Kötelező lesz? Nem hallottam, akkor majd viselni fogom, nem szívesen veszem vissza. Utáltam a maszkot, és nem hiszek abban, hogy védene - mondja a harmincas Benkőné Kiss Rozália.

Mivel egyelőre - még két napig - a buszokon ugyanannyira nem kell felvenni a maszkot, mint a megállókban, ezért a viselők aránya is hasonló fent a járműben, mint lent az utcán, hiszen aki felveszi, az sem muszájból dönt így. A 11-es járaton koradélután 20-an ültek, csak idős vagy idősödő hölgyek arcát fedte a maszk, körülbelül 5 emberét.

Idős anyukámat és magamat féltem. Mind a ketten két oltást kaptunk eddig, nem hiszen, hogy teljes védettséget ad, de ha az ember megkapja a vírust, könnyebben vészeli át beoltottan a betegséget. Semmi baj nincs azzal, ha kötelező lesz a maszk, sőt. Olyankor mindenki fegyelmezetten viseli. De most csak az időseken van, húsz utasból talán három hordja. Amikor Révfalun át megyek a tizenegyessel, az egyetemnél felszálló fiataloknál már nulla az arány. Én néhány hete kezdtem el újra hordani - mondja a középkorú Tóth Tamásné.

Akkor hordom, ha kötelező, és akkor mindig. De egyébként, bevallom, nem - feleli a kórház előtti megállóban Kiss Zsuzsa. „Jó volt nyár első felében kicsit megszabadulni tőle, most meg azért nem szívesen veszem fel, mert három órát töltöttem a kórházban és eddig rajtam volt. Ha távolsági buszon járnék, biztosan felvenném, mert nem mindegy, hogy az ember csak pár megállót utazik másokkal összezárva vagy háromnegyed órát” - mondja a 70 év körüli hölgy. „Engem nem zavar, hétfőtől viselem, de addig nem.”

Mi be vagyunk oltva, nem magunk miatt vesszük fel, hanem hogy másokra vigyázzunk” - feleli az idős házaspár férfitagja, Hadaró József.

Érezhetően kisebb a maszkellenesség, mint tavaly, de azért az ellenzők is „harapnak”, ha kell

Nem kötelező, akkor meg miért vegyem fel, még mindig a maszkon rugóznak, nem unják a témát?” - reagál kérdésünkre ingerülten egy fiatalember.

Többen is beszéltek arról, hogy az asztmásoknak lehetetlen helyzetet teremt a maszk. Nem mai nóta ez, 2020-ból való, de egy általunk kérdezett győri tüdőgyógyász szerint számtalan erről készült videó is mutatja, hogy az ujjra tett oxigénmérő ugyanazokat az értékeket mutatja a maszk alatt. Vagyis tévhitről van szó. Inkább az orrdugulás okozhat nehézségeket, s azt valóban kezelni is kell, de az asztma - sajnos - inkább csak fokozza a maszk szükségességét: ha vírusos beteg az utas, gyakori köhögésével még jobban fertőz.

v
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?