Kötelező oltás? A Széchenyi-egyetem még vár a döntéssel

kötelező oltás
Győr |

A hallgatók 80 százaléka oltott. 

A most megküldött válaszból kiderül, hogy egyelőre nem döntöttek a kérdésben. A közlemény ugyanakkor részletesebb, mutatjuk is:  

„A Széchenyi István Egyetem eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az egyetemi polgárok felvegyék a koronavírus elleni vakcinát. Az intézményben az átoltottság ennek is köszönhetően rendkívül magas, a hallgatók esetében meghaladja a 80 százalékot. Egyetemünk egyelőre nem hozott döntést a kötelező oltás elrendelésével kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról is, hogy intézményünk számára kiemelten fontos a munkatársak és az itt tanulók egészségének védelme. Ennek érdekében hőkapukat és kézfertőtlenítőket szereltünk fel épületeinkben, valamint rendkívül nagy figyelmet fordítunk a takarításra, különösen a mosdók és a közösségi helyiségek higiéniájára. Emellett egyetemünkön kötelező a maszkviselés többek között az előadásokon, a szemináriumokon és a közösségi terekben.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?