Késsel próbálta tartozását behajtani egy diák (VIDEÓ)

Késes támadó
Kecskemét |

Súlyos leckét kapott arról ez a diák, hogy a tartozás nem hajtható be erőszakkal. Bíróság elé állt a fiú, aki ezt nem tudta, s késsel hadonászott Kecskeméten. 

A vád szerint a fiatalkorú vádlott most december 21-én dél körül egy kecskeméti középiskola közelében lépett oda egyik iskolatársához. Anyagi vita volt köztük és felszólította a diákot, hogy adja meg a tartozását. A másik erre nem válaszolt, mire a vádlott elővett egy rugós kést, amit kimondottan a tartozás behajtásához vitt magával. A tinédzser mögé lépett, bal könyökével beszorította és hátra húzta a nyakát. A jobb kezében lévő kést a nyakához tette úgy, hogy pár csak centire volt a penge hegye a bőrétől. 

Fenyegetőzött és ultimátumot adott: egy hónapot kap, de a fiú erre sem felelt. Egy másik iskolatárs is a helyszínen volt, s elkérte a vádlottól a kést, hogy ne történjen nagyobb baj. A diák azt oda is adta, a sértettel közben dulakodni kezdett, de nem lett baj a dologból. Az ügy egyik később tanúja az esetet videóra vette. 

A fiatal a bűncselekményt beismerte, megbánta a tettét és bocsánatot is kért a sértettől. A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként kihallgatták ki, a Kecskeméti Járási Ügyészség pedig gyorsított eljárásban felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt bíróság elé állította. Egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, párfogói felügyelet alatt áll.  

A bűncselekményről az egyik tanú felvételt készített. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?