Keresik az illegális autóverseny szemtanúit

verseny
Győr |

A Győri Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást egy győri férfi ellen. A lakosság segítségét kérik.

Amint arról beszámoltunk, február 13-án 0 óra 34 perckor Győrben, a Tibormajori úton egy 20 éves fiatalember Skoda Fábiájával illegális gyorsulási versenyen vett részt. 

A járőrök – megkülönböztető jelzést használva – követték a gyorsulási versenyben résztvevő kocsikat, majd a bal oldali sávban haladót megállították és intézkedtek a Skoda Fábia vezetőjével szemben, aki egyértelműen veszélyeztette a vele szemből érkező gépkocsi vezetőjének, valamint a jobb oldali sávban vele versenyző sofőrnek a testi épségét.  

A rendőrség kéri, hogy aki látta az eseményeket, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen. Várják továbbá annak az ismeretlen gépkocsi vezetőjének jelentkezését is, akivel szemben a Skoda Fábia közlekedett. 

A szemtanúkat és a sértettet személyesen a Győri Rendőrkapitányságon várják, vagy kérik, hogy névtelenségük megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?