Kedves utasaink, eltűnt a vasúti kábel!

kábellopás
Győr-Moson-Sopron |

Országosan a hatodik helyen szerepelt megyénk. De sajnos nem valami rangos versenyben vettünk részt: a kábellopások számát vetették össze a rendőrségi jelentések alapján. Kiderült, hogy a 2014-es fémtörvény miatt a statisztika mindenhol sokat javult. De... 

Az utóbbi években 200 felett járt a kábellopások száma, de a MÁV-ot ért kár folyományaként már január közepéig 315 vonat késett idén összesen 3210 percet a tolvajok miatt – közölte a pénzcentrum.hu

Úgy a lopások, mint a rongálások száma magas, és a megyék közül egyedül Tolnában nem fordult elő az elmúlt két évben. A legtöbb lopás Budapesten történt: csak január első felében hatszor rongáltak meg vagy tulajdonítottak el vasúti kábelt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti pályaszakaszon. A rongálások listáját Pest megye vezeti, viszont e téren Győr-Moson-Sopron a második 6 esettel a 2020-as és 2021 év időszakában. A kábellopások „rangsorán” pedig hatodik a nyugati megye, 13 esettel. 

Nem csak a vasúti kábelek vannak veszélyben: a hatóságok szerint az elmúlt időszakban loptak már kábelt többek között napelemparkból is, gazdasági társaság telephelyéről és magánterületről, autópályák mellől, vasúti kocsikból, metró aluljáróból. A módszerek különbözőek, van, aki a dobról vágja le a kábeleket, van, aki kiássa a földből és kihúzza. S akadtlopás, aminek kárértkéke meghaladta a 10 millió forintot.  

kébellopás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?