Huszonötezren látták: március 13-ig itt lesznek a Munkácsy-képek

Munkácsy-kiállítás
Győr |

Eddig 25 ezer látogatója volt a második győri Munkácsy-kiállításnak. A Pákh Imre gyűjtemény bemutatására született tárlat idejét nemrég két és fél hónappal meghosszabbították, január vége helyett március 13-ig. 

Október közepén nyílt meg a kiállítás, ami hat olyan képet tár az érdeklődők elé, amit korábban senki nem látott, s összesen 65 festményt enged bemutatni a műgyűjtő-tulajdonos, Pákh Imre.  

A műgyűjtő egyébként korábban az Új Szó kérdésére a saját kedvencéről is színt vallott: egy eddig ismeretlen félaktot említett, amelyet Munkácsy 120 éve készített. Munkácsy „aktokat szinte egyáltalán nem csinált, összesen két ilyen képe van – egyik a Nemzeti Galériában látható, a másik októbertől Győrben” – válaszolta. 

A korábbi, 2009-ben rendezett kiállítás egyébként április 4-én nyílt a múzeum „Vastuskós házában”, s június 22-én köszöntötték a 25 ezredik vendéget, június 29-én a 30 ezrediket. Akkor nem nehezítette a járvány a mindennapi életünket, ám ha valamire panaszkodhattak volna a szervezők, az a Széchenyi tér, hiszen emlékszünk, teljesen feltúrták a felújítás miatt, s a múzeum megközelítése is bajos volt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?