Húsz éve várják! Végre áramot termelhet a dunakiliti duzzasztómű

Dunakiliti
Dunakiliti |

Két évtizednyi helyben járás után végre eldőlt, hogy törpeturbina termelhet áramot a Bős-Nagymaros leállítása óta szinte teljesen kihasználatlan dunakiliti duzzasztóműben. A falu határában munkagépek ásnak, a földben hálózat épül, mely a duzzasztóműnél elhelyezett turbinát köti majd össze Mosonmagyaróvárral.

A dunakiliti kisvízi-erőmű története lassan húsz évre nyúlik vissza – ennek oka, hogy a beruházó állandóan falakba ütközött. Az alaphelyzet: megépült a duzzasztómű, ám a vízlépcső-vita miatt végül nem helyezték üzembe, a betonkolosszus mindössze vízkormányzási feladatokat lát el a rendszerváltás óta. Logikus gondolat volt, hogy legalább áramot termelhetne, ha már minden adott hozzá. Jelentkező beruházó több is akadt, 2008-ban azonban a környezetvédelmi felügyelőség megtagadta az elvi vízjogi engedély kiadását. A kérelmező Future Hydro Vision Kft. közigazgatási pert indított, nyert, új eljárás indult, majd megkapták az engedélyt. A regionális vízügyi igazgatóság 2010-ben ezt a céget választotta ki a turbinák telepítésére és üzemeltetésére (ők a Rábán Kenyerinél már régóta működtetnek ilyet), s évi 80-100 milliós bevételt várt tőle a vízügy. A fejlesztők akkori áron is több milliárd forintból szerettek volna 2,5 megawattos turbinát szerelni a duzzasztómű egyes pillérjébe, mely hatezer háztartás energiafogyasztását biztosítaná. Vízjogi létesítési engedélyt azonban nem kaptak a környezetvédelmi felügyelőségtől: ismét bíróságig jutott volna az ügy, de a belügyi tárca inkább az egyezséget választotta. Az áramtermeléshez az erőmű pillértartójából vezetéken keresztül kell a hálózatba vinni az energiát.

2018-ban aztán kikerült a tábla, mely jelezte, a dunakiliti duzzasztómű felújításának kezdetével együtt elindult a törpeturbina-beruházás is – kitartóak voltak, még mindig a Futura Hydro Vision Kft. áll a háttérben. 2020 májusára már be kellett volna fejezni, ám különböző okokból sokat csúszott a kivitelezés, a munka még csak most gyorsul fel.

Erről kaptak értesítést a helyi önkormányzattól a minap a dunakilitiek. „Februárban a munkaterület-átadással elindult a duzzasztóműnél telepítendő kisvízi-erőmű végső kivitelezési folyamata. Ennek kapcsán a földben egy olyan hálózat épül, mely a duzzasztóműnél elhelyezett turbinát összeköti Mosonmagyaróvárral. A geodéták már mérnek, a nyomvonal túlnyomórészt a falu határában a szántóföldön halad – a Szilvás sor végén kanyarodik vissza a Kossuth utca felé. A Rév utca páratlan oldalán lévő házak mögött a leendő strand területénél éri el a Gyümölcsös utcát, s itt vezetik a duzzasztómű felé. Ez a munka is sok türelmet kíván a lakosoktól, az itt dolgozóktól, tehát kérjük megértésüket” – áll a levélben. Az energiát termelő kiserőmű a korábbi tervek szerint az E.ON 22 kilovoltos hálózatára dolgozhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?