Illusztráció: shuttrstock
Pénzért hamis védettségi igazolványt intézett 27 oltatlannak két ápoló egy Komárom-Esztergom megyei kórházban. Letartóztatásban vannak, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség most indítványozta ennek meghosszabbítását.
Az ügyészség szerint vesztegetés elfogadása bűntettével, védettségi igazolással visszaéléssel s még kábítószer birtoklással is gyanúsítják a kórházban dolgozó nőt és a férfit, aki tavaly július 28. és november 27. között hagyta magát megvesztegetni. Húszezer forintot fogadtak el azért, hogy az ápolónő ne adja be nekik a COVID védőoltást, és így az oltások felvétele nélkül hamis védettségi igazolványt kapjanak.
Megalapozott a gyanúja annak is, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak.
A Tatabányai Járásbíróság december 16-án rendelte el letartóztatásukat, az ügyészség pedig egy hónap után kéri ennek meghosszabbítását, mert attól tart, hogy másképp a bizonyítást veszélyeztethetnék.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.