Gyakran került elő a szonda

baleset
Győr-Moson-Sopron |

Az egyenruhások a megye útjain 1014 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést kedden, két járművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer. 

Személyi sérüléssel járó aleset történt a 86108-as számú úton, Sopron külterületén, 12 óra 20 perckor. Egy 35 éves férfi tartott személygépkocsival Ágfalva felől Sopronba. Egy jobbra ívelő kanyarba túl gyorsan hajtott be, melynek következtében autójával – a menetirány szerinti bal oldalon – az úttestről lesodródva egy vasúti felüljáró betonfalának ütközött. A balesetben a járművezető megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték. A szemle során felmerült a gyanú, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott, ezért további mintavételről intézkedtek a rendőrök. 

Két ittas vezetőt fogtak Jánossomorján, egy 51 és egy 60 éves helyi férfit, ők szerencsére nem okoztak balesetet.

A járőrök Sopronban, a Csengery utcában ellenőriztek délután 1 óra 35 perckor egy 54 éves sofőrt. Megállapították, hogy az ágfalvi lakos 2022. júniusáig a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, ezért őt elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították és kihallgatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?