Foglyul ejtette, verte várandós barátnőjét, aki tőle várt gyereket

bántalmazás
Veszprém |

Gyötörte, bántotta, ide-oda hurcolta a Bakonyban, nem engedte szabadon várandós barátnőjét egy 23 éves herendi férfi, akitől a sértett gyermeket várt. A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt ellene. 

A vádirat szerint a pár tavaly júniusban összeveszett, s a fiatal nő közölte, hogy barátnőjéhez megy a közeli faluba, aznap ott is alszik. A férfi másnap megjelent a barátnő lakásánál, autójába csalta párját, de ott rögtön bántotta is. A nő megpróbált kiszállni, de a másik erővel visszarántotta, s a gázra lépett. A rémült sértett kérte, hogy engedje ki, de meg sem álltak a szomszéd faluig. Ott valahogy kipattant és menekülni próbált, de a megvadult férfi utolérte és a hajánál fogva rángatta, meg is verte. Végül tovább vitte egy bakonyaljai faluba, a mezőn kiszállt és megint verni kezdte a várandós barátnőjét.  

Aztán eszement módon ismét kocsiba ült vele, újra megállt, két másik településen játszódott le a jelenet: a nő menekülni akart, de visszakényszerítették. A vádlott végül a bakonyi faluban élő testvéréhez vitte a sértettet, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, de a bántalmazás módjára és az ő állapotára figyelemmel súlyosabb sérülés is lehetet volna a tortúrából. 

Ezért az ügyészség börtönbüntetést kért a Veszprémi Járásbíróságnál a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?