Fényvisszaverő gyalogos, avagy vezess óvatosan! (+ videó!)

baleset
Győr |

Kinek mi a felelőssége a közlekedésben rossz látási viszonyok között? Ezt tárgyalják ki a hozzászólók. 

Péntek este gyalogost gázoltak Ménfőcsanakon, a Győri úton egy zebránál. Több Facebook oldal (Győrújbarát csoport, Győrben közlekedünk) is hírt adott róla. Úgy tudjuk, hogy az illető saját lábán ment a mentőig, azaz nagyobb baj remélhetően nem történt. Az eset ugyanakkor megmozgatta a hozzászólókat, és általánosságban is érdekes megjegyzéseket tettek. 
Látni és látszani - ez a rendőrségi szöveg sokszor előkerül. Az egyenruhások ezzel próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy egy balesethez két fél kell, s ha mind a kettő megteszi a magáét, aligha lesz belőle ütközés. Érdekes azonban, ha ezt a figyelmeztetést a rendőrség adja, könnyen legyintünk. Ha pedig egy konkrét eset kapcsán találkozunk a problémával, ugyanerre a gondolatmenetre jutnak sokan.  
A csanak esethez hozzászólók is megjegyezték egyrészt a gyalogosok, másrészt a vezetők felelősségét is. Mi több, a közvilágítás is terítékre került. Érdemes a konkrét esettől elvonatkoztatva leszűrni a tanulságot. Itt a hozzászólások közül szemezgetünk, némileg szerkesztve. 

A gyalogosok láthatóságát firtatók: 
- A gyalogosok is alig látszanak ilyenkor sötét ruhában. Az egyik képen a rendőr nem is látszódna, ha a lábánál nem lenne ott a fényvisszaverő csík.
- A gyalogos azt hiszi, hogy őt mindenki látja. De ez nem így van. Ebben az időben egy sötét ruha és már el is tűnt az illető! Csak akkor veszed észre, ha ott van előtted közvetlen, de akkor már késő. A gyalogosokat is kötelezném, hogy valamilyen fényvisszaverő csík vagy hasonló legyen rajtuk. Még az összes zebrát jóban ki kéne világítani és akkor ezek a dolgok elkerülhetőek. 
- És jó lenne, ha sötétben, főleg esőben, nem fekete kabátban és fekete nadrágban közlekednénk gyalog. Vagy egy zseblámpa vagy egy láthatósági vagy valami fényvisszaverős kabát. Életeket menthet és filléres dolog! 
- No igen, a láthatósági ilyenkor (is) életmentő lehet. Pláne, ha a szemből jövő valakinek jó erős lámpái vannak, szinte semmit nem látni a talpig feketébe öltözött nindzsákból. Mindegy, hogy gyalogos vagy biciklis. 

Baleset Ménfőcsanakon

Akik a vezetők felelősségét hangsúlyozzák: 
- Azért ez a baleset nem azon múlt, hogy a gyalogos milyen ruhában volt. Ha valaki nem látja meg a képen a közvilágitásra szolgáló lámpatesteket s azok alatt a gyalogost, akkor már baj van.  
- Viszont ez megint egy zebra, úgy tűnik. Pár hónapja szintén Ménfőcsanakon volt már egy zebrás gázolás. Mivel ez gyalogátkelőhely, semmi nincs, ami az autós felelősségét csökkentené, még a ruházat sem. (Én is autóval járok.) 
- Nekünk autósoknak körültekintően, óvatosabban és megfelelő sebességgel kell odaérnünk. Csak ma kétszer húzott el előttem autó 65-70 körül, Ménfőcsanakon és Barátin. És mindez nappal, messziről látszott, hogy ott állok és zebránál. Természetesen nem léptem le, mert látszott, hogy jön, mint az őrült. Itt, a mostani helyzetben nem tudom, mi történt, viszont az általános vezetési kultúra szörnyű. 
- Igen, és mióta a malomtól gyakorlatilag Écsig príma minőségű az út, lehet száguldozni. Elképesztő szerintem, csak páran megyünk 50-60-nal, bicajjal pedig néha életveszélyes.  
- Ha betartod a szabályokat és tudsz vezetni, akkor senkit nem fogsz elütni. Nem rettegni kell, hanem szabályokat betartani és megtanulni vezetni. 
- Eszem megáll, valakit elütnek a zebrán és elkezdünk láthatósági mellényről meg zseblámpáról, meg esőbe nem lehet látni, meg fekete alakokról hadoválni. Vazze, be kellene tartani a szabályokat. Ha esik az eső és szarul lehet látni, akkor annak megfelelően kell vezetni, a szabályokat kell betartani. Aki azon agyal, hogy miért feketébe kel át valaki a zebrán, meg hát az eső is esik, és a gyalogos ki se volt világítva, az azonnal adja le a jogsiját, mert se vezetni nem tud, se esze nincs hozzá. 

Akiknek pedig az infrastruktúrával kapcsolatban van véleményük: 
Sötétben, esőben szinte semmit sem látni az út széléből. Én mindig rettegek, mikor bukkan fel egy gyalogos előttem. Esély sincs megállni. 
- A fehér fénnyel megfelelően kivilágított átkelőknél látható minden. 
- Szerintem a Győrben megvalósított villogó jelzőfény az aszfaltba építve és gyalogos érzékelővel ellátva, teljesen hibátlanul működik. Mégiscsak a 21. században élünk, ideje fejlődni ilyen téren is az egyre rohanóbb világban. 

Az említett intelligens jelzőfény próbájáról Dézsi Csaba András polgármester a minap tett közzé egy videót. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?