Győr

ETO: január végén bejelentés, Soldos a klubvezetésben?

Győr | A rozsnyói születésű, egykori szlovákiai tízpróbázó, Soldos Péter lehet Világi Oszkár jobbkeze az ETO-nál, ahol a hónap végre rendeződhet a tulajdonosváltás. A veszprémi kézilabdások ajánlatát korábban azért nem fogadta el, mert sportvezetőként szeretett volna bizonyítani.
author
Cséfalvay Attila

2022. január 21. 09:35

ETO
Fotó: eto.hu

Tavaly november végén beszélt a Digi Sportban Világi Oszkár az ETO-val kapcsolatos érdeklődéséről. „Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor lehet ebből sikeres történet.” Világi szerint csupán 20 kilométer a távolság Győr és Dunaszerdahely között, s elválaszt ugyan a határ, de adott, hogy futballközpont legyen ebben a régióban. „Racionális, hogy a két klub tudna segíteni egymásnak, a fiatalok arra kényszerítenek, hogy együttműködjünk. Együttműködés eddig is volt, de nem hatékony: inkább konkurensei voltunk egymásnak, mint segítői.”

Azóta a tárgyalások hol felgyorsultak, hol lelassultak: információink szerint most a végső fázisába értek.

Soldos Péter
Soldos Péter egyelőre nem kommentált, ellenben gyakorta megfordul az ETO edzőközpontjában. Fotó: Új Szó képarchívum

Az ETO környékét jól ismerőktől tudjuk, amit csakfoci.hu is megírt, hogy Világi jobbkeze az ETO-nál a rozsnyói születésű Soldos Péter lehet. A 49 éves szakember tíz évig dolgozott erőnléti edzőként a magyar kézilabdában, pár éve a Telekom-Veszprém ajánlatát saját bevallása szerint azért nem fogadta el, mert inkább a sportdiplomataként vagy sportvezetőként szeretett volna bizonyítani. Elvégezte a prágai Károly Egyetemet, majd a budapesti Testnevelési Egyetemet is.

Miközben tart az ETO gazdasági átvilágítása, úgy tudjuk Soldos is gyakran megfordul az edzőközpontban. Kerestük, azt kérdeztük tőle: igazak-e a hírek, hogy szerepet vállal a klubvezetésben, s ha igen milyen funkciót tölthet majd be a tulajdonosváltás után? Egyelőre nem kívánta kommentálni értésüléseinket.

Úgy tudjuk, január végén most már tényleg bejelenthetik a tulajdonosváltást.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Árat emelnének a pékségek

Betelt a pohár a pékeknél, már a kenyér is megfizetethetlen lesz?

Eduard Heger

Sztrájkkal fenyegetnek az önkormányzatok, amennyiben Heger nem hajlandó tárgyalni

koronavírus-vakcina

Bevásárol majomhimlő elleni vakcinából az Európai Unió

Ellentmondó nyilatkozatok a kelet-ukrajnai tömegsírokról

Újabb tömegsírt fedeztek fel Mariupolban, 70 civil holttestét emelték ki

Naszvad

Indulhat a próbaüzem a naszvadi-ímelyi tisztítóállomáson

suzuki fotó

Suzuki: egymillió euró az Ukrajnából menekülteknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.