Elgázolta a kislányt a futár, s elhajtott a rollerrel, felvette a kamera (VIDEÓ)

elektromos roller

Elektromos rollerrel gázolt el egy ötéves kislányt az ételfutár, majd segítségnyújtás nélkül otthagyta. A kislánynak a térde és a feje sérült. A térfigyelő-kamera felvette az esetet, ami Nyíregyházán történt. 

A nyomozás adatai szerint az ételfutárként dolgozó fiatalember márciusban Nyíregyháza központi terén hajtott át az elektromos rollerrel, ez félig sétatér, ahová legfeljebb biciklivel hajthatunk be, azzal lassan. Az ételfutárral szembejött egy babakocsit toló édesanya az ötéves kislányával úgy, hogy a kislány két méterre ment az anyukája mellett. Kicsi volt a forgalom, a rolleres tehát kikerülhette volna a sétálókat, mégis köztük próbált áthajtani fékezés nélkül. Ennek során hajtott a kislánynak, akit két méterrel arrébb lökött járművel. 

A gyermeknek nyolc napon belül gyógyuló fejsérülése és térdzúzódása keletkezett. 

Az ételfutár is felborult, de azonnal fel is állt, s anélkül hagyta el a helyszínt, hogy meggyőződött volna arról, megsérült-e valaki. Az édesanya ezután a közelben járőröző rendőröknek elpanaszolta a történteket, mentőt kihívták, a kislányt kórházba szállították. Az ételfutár még a közelben dolgozott, nemsokára visszatért a helyszínre, s a rendőröknek bevallotta, hogy ő okozta a balesetet. 

A rendőrség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt hallgatta ki, ezért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, de figyelemmel őszinte vallomására, büntetlen előéletére, s arra, hogy a kislány édesanyja is szeretné bírósági eljáráson kívül elintézni az ügyet, a nyíregyházi közlekedési ügyész elrendelte a közvetítést a felek között. Vagyis hat hónapra felfüggesztik az eljárást, a felek megállapodhatnak a jóvátételéről, s ha az ügyészség ezt jóváhagyja, megszűnik az eljárás. 

A videón az önkormányzat térfigyelő kamerájának felvétele látható, amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tette közzé:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?