Elfogták Mátét, a szentiváni klán tagját

elfogták Vidák Mátét

Úgy tudjuk, V. Mátét fogták el Erdőkertesen, a győrszentiváni klán egyik tagját, aki négy fivérével együtt vádlottja az évek óta tartó színesfémes áfacsalási pernek. A Győri Törvényszék megerősítette: róla van szó. A férfit június óta köröztették, s mint a Győri Új Szó is megírta: másodszor oldott kereket. Először még 2013-ban.  

Néhány hónapig bujkált az 51 éves V. Máté, aki ellen júliusban adott ki körözést a Győri Törvényszék, mert nem vonult be a börtönbe, ahol egy sikkasztás miatt kellett volna büntetését megkezdeni. árom elfogató parancs is érvényben volt vele szemben. 

Ráadásul V. Máté vádlottja a 2015. óta zajló színesfémes áfacsalási pernek, amelynek büntetőeljárása a híres 2013. januári rajtaütés óta húzódik. Az emlékezetes, összehangolt elfogást a NAV végezte a kommandósok támogatásával, s 14 embert vittek be a nem túl tapintatos hajnali ébresztőket követően, de V. Mátét ekkor nem találták otthon. Ő pedig nem nagyon sietett testvérei után a börtönbe, csak hét hónap elteltével került rendőrkézre.  

Idén megismételte magát a történelem, az 51 éves V. Máté most sem jutott messzire, erdőkertesi búvóhelyén fogták el a győri rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján. Ezután előállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdheti a jogerős szabadságvesztés letöltését. 

V. Máténak négy fivére - Róbert, Lajos, Csaba és József -, is érintett a színesfémes perben, egy kisebb pontban pedig egyetlen lánytestvére is vádlott. A V-fivéreknek még egy testvérük volt, Gusztáv, néhány éve elhunyt, s egyébként egyedül ő nem volt benne az ügyben.  

Máté pedig annak az eljárásnak nem vádlottja a fivéreivel ellentétben, amit kábítószerkereskedelem miatt folytatnak több mint egy éve, s ami most kezdődött a Győri Törvényszéken. Kemény börtönévek fenyegetik Lajost, Róbertet, Csabát és még a V. testvérek idős édesanyját is - ha elítélik. 

 A rendőrség által kiadott videófelvétel itt tekinthető meg a november 5-i akcióról: 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?