Együtt védekezik a falu a dióburok-fúrólégy ellen

diófúró légy
Dunakiliti |

Dunakilitin összefogtak, hogy a dióburok-fúrólégy ellen egy megbízott szakcég permetezésével védekezzenek az udvarokban, kiskertekben. Aki maga óvná diófáinak termését, annak június-júliusban lesz teendője, amikor is zöldes-sárga ragadós lapokat kell kihelyezni az ágakra, amelyekre darázs alakú csapdát kell pluszban ráragasztani.

A magyarországi diótermés az 1990-es évek közepén még 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 2019-ben 6,8 ezer tonnára emelkedett – idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A tavalyi diótermést a szakértők az ország nyugati részén közepesnek, a keleti részén jónak ítélték.

A diótermés 2020-ban csak az átlagos fele lett, többek közt azért, mert a dióburok-fúrólégy ugyanis irtózatos pusztítást végez. Néhány viszonylag egyszerű lépéssel azonban otthonunkban is visszaszoríthatjuk a kártevőt.

Közmeghallgatáson is szóba került Dunakilitin a diófák permetezése, az, hogy közösen kellene összefogni a védelmükben. „Elkészült a növényvédelemre az árajánlat, a kivitelezés módjáról még egyeztetés zajlik, de aki szeretné permeteztetni a diófáját, diófáit, az a helyi polgármesteri hivatalban jelezheti” – közölte a helyiekkel az önkormányzat.

„Nem kell kivágni a diófákat, van megoldás” – hirdették tavaly a kártevést megelégelő civilek Győrszentivánon, aki szakemberek segítségét kérték, többek közt a Győri Kertbarátok Egyesületének tanácsára támaszkodtak.

A szakemberek szerint a tél beállta előtt a fa alól az összes beteg termést össze kell gyűjteni és elégetni, a fa környékét felgereblyézni, hogy a rovarok ne tudjanak megbújni az aljnövényzetben. Ezt követően legközelebb június-júliusban lesz teendő, amikor is zöldes-sárga ragadós lapokat kell kihelyezni a fa ágaira, amelyekre darázs alakú csapdát kell pluszban ráragasztani.

Ez volt a védekezés egyszerűbb része, s már ezzel is komolyabb eredményeket érhetünk el. S ha már látjuk a rajzást (ennek pontos időpontját a győri kertbarátok honlapján is aktuálisan megtaláljuk), jöhet a kémia: felszívódó szerrel le kell permeteznünk a fát, de elegendő azt a korona alsó felére juttatni, teljes védelmet fog biztosítani a növény számára. Ezen a permetezésen kívül még egy őszi (október) és tavaszi (március eleje) lemosó permettel is támogathatjuk. Azt pedig, hogy milyen permetszert használjunk, segítenek kiválasztani a gazdaboltokban.

Érdekesség: tavaly az importdióbél több mint 70 százaléka Ukrajnából érkezett, az összes behozott mennyiség 11 százalékkal, 1056 tonnára nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?