Egyetemisták segítenek hátrányos helyzetű diákoknak

mentorálás
Győr-Moson-Sopron |

A Széchenyi István Egyetem csatlakozott a hátrányos helyzetű gyermekeket támogató Tanítsunk Magyarországért programhoz. 

Az együttműködésről György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, valamint Baranyi Péter Zoltán rektor írt alá megállapodást ma.  

A Tanítsunk Magyarországért program egyik pillére az egyetemi mentorprogram. Annak keretében a résztvevő egyetemisták a közreműködő általános iskolák egyikében meghatározott számú 7. osztályos kisdiákkal kezdik meg a közös munkát, a közös élményszerzést, amelyért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek, amit eredményesség alapján további juttatások egészíthetnek ki. Egy hallgató maximum négy-öt kisdiákot vesz a szárnyai alá, és segít nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, valamint tovább folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.  

György László a megállapodás aláírásakor elmondta, az egyetem körzetében szeptembertől Egyházasfalu, Iván és Tényő településen indul el a program.

A hallgatók mentorként hátrányos helyzetű hetedikes-nyolcadikos gyerekekkel ismertetik meg a saját falujukon kívüli világot, a továbbtanulás intézményeit, a kikapcsolódás lehetőségeit. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának ismertetése szerint jelenleg 888 mentorral 3372 továbbtanulás előtt álló diáknak nyújtanak segítséget. A program célja, hogy 2023-ra minden halmozottan hátrányos helyzetű 7. és 8. osztályos általános iskolai tanuló mellé tudjanak mentort állítani, így támogatva őket a pályaorientációban, a továbbtanulásban. 

Baranyi Péter Zoltán rektor elmondta, a program sokat ad a mentoroknak is, mert átélhetik, hogyan "emelik fel" a rájuk bízott fiatalt, valamint eközben magukban is elmélyítik, magasabb formában rendezik újra tudásukat. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?