É. Imrét most sem tartották bent a kórházban

É. Imre a bíróságon
Győr |

Nem fogták bent a Petzben a villanyszerelők meggyilkolásával vádolt É. Imrét, aki mentőt hívott magának a szerdai tárgyalás közben – tudta meg a Győri Új Szó.  

Ahogy tegnap megírtuk, a bíróságról, pontosabban az Eötvös parkból vitte el a mentő a villanyszerelős gyilkosságokkal vádolt É. Imrét. Ez történt a január 12-i tárgyaláson is. A mostani forgatókönyv úgy zajlott, hogy a tárgyalás elkezdődött, a bíró azt kérdezte a tanúktól, hogy valaki hozzá kíván-e szólni, M.-né (az egyik áldozat felesége) jelentkezett is, ekkor azonban É. Imre jelezte, hogy a teremből ki szeretne menni, mert rosszul érzi magát. Egyenesen a parkba ment, s maga hívott mentőt.  

Az eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelő családja egy pillanatig sem hitt É. Imrének, őket idézve: „Miért mindig a bíróságon lesz rosszul?”. Ezúttal viszont az ügyész is hangot adott kétkedésének és azt kérte, hogy a bíróság kérje ki a mentőkkel folytatott beszélgetés hanganyagát, illetve a kórházi vizsgálat dokumentációját. 

A legutóbbi rosszullétéről É. Imre portálunknak a szerdai tárgyalás előtt az mondta, magas volt a vércukra, a kórházban infúziót kapott és hazaengedték. Ügyvédjétől megtudtuk, hogy ezúttal sem tartották bent a kórházban, É. Imre tehát otthon várja a következő tárgyalási napot, amely jövő szerdán esedékes.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?