Diákok tömege írta alá, hogy idén se legyen szóbeli

petíció

Eddig majdnem 13 ezren írtak alá egy diákpetíciót, hogy idén se legyen szóbeli érettségi, mert a járvány, a több hónapig tartó online-oktatás, a gyakori karantén miatt megint nem lehetett megfelelően felkészülni - írta meg az Eduline oktatási portál.

Az egyik magyar végzős középiskolai osztály januárban petíciót indított azért, hogy 2020 és 2021 után idén is töröljék a szóbeli érettségi vizsgákat. A koronavírus-járvány és a hónapokig tartó digitális oktatás, a sok hiányzás és a gyakori karantén miatt ugyanis nem tudnak megfelelően felkészülni a szóbelire, pedig az egyetemi-főiskolai felvételi miatt pontra szükségük van. 

Petíciójukat több mint 12.800-an írták alá. Az osztály egy nyílt levelet is megfogalmazott, mivel sokan kétségbe vonják a kérés indokoltságát. A levélben egyebek között ez áll: 

„A 2020 márciusában bevezetett online oktatás alatt megváltozott az életünk” – írják, s bár 2020 szeptemberében visszatérhettek az iskolába, decemberben az online oktatás majdnem tanév végéig folytatódott. „Közben a diákok egy része osztályozó vizsgát tett a 11. és 12. évfolyamból idegen nyelvből, hogy ezt követően előrehozottan érettségizhessen belőle, sokan közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát is szereztek, és jogosítványra is szert tettek. A 2021/22-es tanévnek azzal a reménnyel vágtunk neki, hogy végre visszakapjuk az életünket, és folytatódhat a hagyományos oktatás, ám csalódnunk kellett” – áll az Oktatási Hivatalnak írt levélben. 
Elmondják, hogy a koronavírus nemcsak a szűken vett két tanév oktatását befolyásolta a digitális oktatással, de állandó jelenlétével okozott hátrányt, számtalan iskolában hetekig hiányoztak a kötelező érettségi tárgyat oktató tanárok, volt, hogy az összes egyszerre. „Van olyan osztály, ahol a múlt héten összesen annyi óra volt megtartva, mint máskor egy nap alatt, mert a helyettesítéseket sem tudják megoldani az iskolák a hiányzó tanárok magas száma miatt. Az online oktatás alatt kialakult lemaradás miatt néhány tárgyból vagy gyors léptekkel átvágtatunk a témakörökön, vagy az sem biztos, hogy befejezzük a tananyagot az érettségiig, de a tételeket már nagy valószínűséggel esélyünk sem lesz végigvenni. A szóbeli feleletek gyakorlására utoljára 10. osztály elején volt valódi lehetőségünk, amikor még jelenléti oktatás volt” – panaszolja a levélíró. 
„A mostani érettségi rendszer a hagyományos oktatásra épül, de már rég nem az zajlik, a változás megtörtént, de nem követte változtatás. Míg az írásbeli érettségi anyaga javarészt a tankönyv anyagára épül, addig a szóbelin – főleg az emelt érettségin – kiegészítő anyagokat is tudni kellene, amit tanári magyarázat és megfelelő források nélkül rendkívül nehéz teljesen önállóan elsajátítani. Abszurd lenne ugyanolyan feltételekkel számonkérni a tananyagot a mostani végzős tanulóktól, mint a COVID megjelenése előtt rendes ütemben oktatott diákoktól. (…)  

Ha idén mégis hagyományos formában tartanák meg az érettségit, sokkal rosszabb továbbtanulási esélyeink lennének, mint a tavaly és az azelőtt végzetteknek – annak ellenére, hogy hasonló vagy nagyobb károkat szenvedtünk el, mint ők.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?