Dézsi fizetése bruttó 1,3 millió lesz, az alpolgármestereké 1 millió 170 ezer

Dr. Dézsi Csaba András
Győr |

A győri közgyűlés a jövő héten minden bizonnyal áldását adja a polgármesternek és a három alpolgármesternek január 1-jétől járó fizetésre és a költségtérítések összegére. A bizottságok a héten tárgyalják a kérdést, vita a pénzügyi bizottságban sem volt. Igazából nem is lehetett, mert Dézsi Csaba András esetében törvény írja elő az bér összegét, az alpolgármesterek illetményét pedig az övéből számolják ki.  

A helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján Dézsi Csaba András polgármester illetményét január 1-jétől havi bruttó 1,3 millió forintban állapították meg, az idegennyelv-tudási pótlékát pedig 46.380 forintban. A városvezetőnek emellett még havonta bruttó 195 ezer forint költségtérítés jár.  

Az alpolgármestereknél feltüntetett összegek szintén bruttóban értendők: Szeles Szabolcs alpolgármester fizetése 1 millió 170 ezer forint, a nyelvvizsgapótléka pedig 28.988 forint. Pergel Elza esetében az alapbér szintén 1,17 millió forint havonta, s mindkettőjüknek jár 175.500 forint költségtérítés. Radnóti Ákos esetében is 1 millió 170 ezer forint az alapilletmény, az idegennyelv-tudási pótléka pedig 11.595 forint és ugyanúgy 175.500 forint költségtérítés jár neki, mint főállású alpolgármester.  

A pénzügyi bizottság kedden egyhangúlag támogatta az előterjesztést. 

Alpolgármesterek
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?