Dermesztő akcióra várják a bátrakat a szemétszedés után

fürdő
Győr |

A hidegvizes fürdőnek kedvező élettani hatása van – állítják a szemétszedési akció szervezői. Szombaton ki lehet próbálni.  

Korábban írtunk arról, hogy a Szedett Szemét győri Facebook-csoport idén is szemétszedési akciót hirdetett. Több alkalomra is hívják az önkénteseket, hogy a győri vízpartokat megtisztítsák. Az első akció március 12-én, jövő szombaton lesz. Reggel 9 órakor gyülekeznek az Aranypart 2. parkolóban, a futópálya felöli oldalon, a sétánynál. 

Egyéni felszerelésről, azaz megfelelő ruháról, kesztyűről, esetleg gumicsizmáról mindenki maga gondoskodjon. A zsákokat és a szemét elszállítását a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége biztosítja. 

De a közösségi munka mellett a mással is emlékezetessé akarják tenni ezt a napot: megtisztulási szertartásra invitálják a bátrakat. Az egyik szervező, Németh Balázs tette közzé a felhívást, s annak előzményeit: 

„Mivel az idei évünk víz tematikájú, így az az elvetemült gondolatom támadt, hogy az első szemétszedés végeztével mártózzunk meg a Holtág vizében, így felkészíteni a szellemi és fizikai énünket erre az évre. Mindezzel felhívni a figyelmet a vizeink és a környezetünk tisztaságára. Az ötlet onnan indult, hogy pár hete egy reggeli műsorban a hidegvizes zuhanyzás mentális és fiziológiai pozitív hatásairól volt szó. Azóta én is rendszeresen használom ezt a »technikát«, nekem nagyon bejött. (...) Kellenek partról szurkolók, a többiek pedig térdig, esetleg derékig begázolnak a vízbe, a legelszántabbak pedig háromszor nyakig megmártóznak.  

Dermesztően jól hangzik, ugye!? Tehát az első akciónk befejeztével, 13 óra körül várlak Benneteket a Holtág játszótéri strandjánál egy kis fürdőzésre!” – áll a bejegyzésben, melyet itt lehet végigolvasni. Hajrá!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?