Az olimpiai sportparkban helyezné el Győr az itt dolgozók menekült családjait

menekült
Győr |

Szállodákkal egyeztetett a győri polgármesteri hivatal, hogy a Győrben dolgozó kárpátaljaiak családját szükség esetén elhelyezhesse. A GYHG alkalmazásában például jópár ukrajnai dolgozik. Az Olimpiai Sportpark a városé, ott máris el tudnának helyezni 31 embert. 

Dézsi Csaba András polgármester bejegyzést tett közzé a háború elől menekülők segítésével kapcsolatban, s közölte, hogy a város felvette a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt helyi vezetőivel. Mint írja: a következő napokban folyamatosan érkező családokra, gyermekekre kell számítani, elsősorban azokra, akiknek rokonai dolgoznak Győrben.

„A legnagyobb feladatnak a menekültek elszállásolását tekintjük, amelynek első lépése a Győrben dolgozó ukrán és kárpátaljai magyar vendégmunkások családjaival való kapcsolatfelvétel, majd minden Győrbe érkező menekült biztonságba helyezése. Erre már most 160 szálláshely áll rendelkezésre” – tájékoztatott Dézsi Csaba András. 

Várják még azoknak a szállásadóknak a jelentkezését is, akik átmenetileg, vagy tartósan tudnának kapacitást biztosítani. (Az ehhez szükséges elérhetőségeket és részletes tudnivalókat a polgármester hivatalos Facebook-oldalán olvashatjuk.)

Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztos kérdésünkre elmondta: a város szállodáival tárgyalnak, de első körben az önkormányzat saját helyeit fogják betölteni, kezdve az Olimpiai Sportparkkal, amelynek atlétikai pályája mellett 31 sportszálláshely áll rendelkezésre. Ez ebben a pillanatban még elegendő. Eddig egy család jelezte a városnál érkezését, de végül a munkáltató győri cég talált dolgozója családjának albérletet.  

Azt tapasztalják, hogy a legtöbb család a végsőkig kivárna, nem szeretné a házát elhagyni, fél attól is, hogy otthonát kifosztják. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?