Alapkőletétel a lebonthatatlan kekszgyári épületnél

kekszgyár
Győr |

A tudományos és innovációs park alapkőletételét tartották ma, melyet a volt Győri Keksz- és Ostyagyár kockaépületében hoz létre a Széchenyi István Egyetem. A beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban nyert 6,7 milliárd forintos támogatásból valósítják meg.

Az épület sorsáról korábban már írt a Győri Új Szó. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a fejlesztés első ütemének mai alapkőletételén mondott beszédében kiemelte, a kormány létrehozott egy 2700 milliárd forintos fejlesztési programot a magyar felsőoktatás fejlesztésére, amelynek egyik célja az, hogy az egyetemeket bekapcsolják a gazdasági környezetbe. Ennek az eszközei a tudományos és innovációs parkok, amelyek megteremtik a kapcsolatot a felsőoktatási és a gazdasági szereplők között. 

A győri egyetem két ilyen science parkot is működtet, a győri mellett egyet Zalaegerszegen, és a miniszter remélte, hogy Mosonmagyaróváron is kialakítanak egyet az élelmiszergazdasági technológiához kapcsolódva. 

Felidézte, hogy az egyetem lassan, ugyanakkor biztosan kezdett el építkezni évekkel ezelőtt, amikor a műszaki területen erősített. Azóta átvette a mosonmagyaróvári mezőgazdasági- és élelmiszertudományi kar működtetését, Zalaegerszegen, a Zalazone tesztpálya mellett építi a campust, Budapesten felnőttképzési központot működtet és az elsők között fogadta el a működésistruktúra-váltást - sorolta. 

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője mérföldkőnek nevezte az egyetem és a város életében is a négyezer négyzetméter alapterületű park létrehozását. 

Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a győri és zalaegerszegi tudományos és innovációs parkok innovatív és kreatív platformként új alapokra helyezik a vállalati kapcsolatokat, tovább erősítve az egyetem nyitottságát. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?