Aki iszik, ne durrogtasson, ezt javasolják a tűzoltók

tűzijáték
Győr-Moson-Sopron |

Szilveszter éjjel átlagosan ötven olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet tűzijáték okozott. Minden évben előfordul két-három nagyobb, akár többmilliós kárt okozó eset is. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül és ott okoz bajt. 

A katasztrófavédelem több tanácsot is megfogalmazott a balesetek és a tüzek megelőzése végett. Azt javasolják többek között, hogy ne vásároljunk tűzijátékot illegális árusoktól. Ügyeljünk a megvásárolt pirotechnikai eszközök szabályos szállítására, tároklására. Ne hagyjuk például autóban, mert tavaly volt rá példa, hogy az autóban hőt kapott tűzijátékok idő előtt elindultak és emiatt az egész autó kiégett.  

Aztán az átnedvesedett tűzijátékokat akkor se használjuk, ha megszáradtak, mert hibásan fognak működni! Csak közterületen működtessünk tűzijátékot, felejtsük el az ablakból, erkélyről kilőtt rakétákat. És ne használjuk őket erős szélben!  

Végül egy alapszabály, amit a legtöbben szegnek meg: ne tűzijátékozzunk, ha alkoholt fogyasztottunk. 

Szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan 2000 tűzoltó van készenlétben ötszáz tűzoltóautóval. Ha tűz keletkezik, hívjuk a 112-es segélyhívó számot. (A katasztrófavédelem összes tanácsát itt olvashatják el.) 

tűzijáték

A katasztrófavédelem szakhatóságként vesz részt a pirotechnikai termékeket árusító helyek engedélyezésében, ami azt jelenti, hogy az engedélyeket a rendőrség adja ki, ám ehhez szükség van a katasztrófavédelem hozzájárulására.  

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztálya munkatársai a rendőrséggel közösen összesen huszonnégy ideiglenesen felállított pirotechnikai termékeket árusító helyet ellenőriznek a napokban, Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Kapuváron, Csornán és Petőházán. 

A szakemberek többek között azt vizsgálják, hogy az árusító rendelkezik-e érvényes tűzvédelmi szakvizsgával, rendelkezésre állnak-e a szükséges tűzoltókészülékek, illetve hogy van-e a közelben megfelelő oltóvízforrás.  

A megvásárolt pirotechnikai termékeket december 31-én 18 órától, január 1-jén reggel 6 óráig szabad működtetni. Azokat a tűzijátékokat, amelyeket nem használtak fel vagy hibásak, január 5-ig vissza kell vinni az árusítóhelyre, ahol kötelesek azt térítésmentesen visszavenni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?