A kis halakkal kezdődött a nagy drogügy

vidákék a bíróságon
Győr |

A győrszentiváni klánként ismert V. család ezúttal kábítószerkereskedelem vádjával áll a bíróság előtt. A perük elkezdődött, de a húsz vádlott közül az első tárgyalási napon azokkal indítottak, akikkel az ügyészség korábban egyezséget kötött, illetve a bűncselekmények súlyát tekintve nem a „nagy halak” közé tartoznak. Ők nem is a család tagjai.  

Vasárnapi előzetesünkben olvashatták: húsz vádlott áll a Győri Törvényszék előtt kábítószerkereskedelem vádjával, egy részük a győrszentiváni klánként elhíresült körből származik. Ismerősként térnek vissza a bíróságra, s az ügyben még a V-fivérek idős édesanyja is a vádlottak padján foglal helyet, mert a vád szerint a mama vastagon benne volt a drogbizniszben. 

Bár a sajtó arra számított, hogy az első tárgyalási napon a V. családdal kezdenek, de nem ez történt: a tized-, tizenketted- és tizenharmadrendű vádlottat hallgatta meg a bíróság, az utóbbinak volt talán a legérdekesebb sztorija – már ha illik ilyet mondani egy kábítószeres ügyben. A vádlott autókereskedésben dolgozott, oda érkezett meg a V. család két tagja, akik az ügyben negyed-, illetve ötödrendű vádlottak. A vád szerint autót akartak venni, pontosabban a régit újra becserélni, a különbözetet pedig forint helyett marihuánában fizették ki. Az autókereskedő nem egyszer, s nem is kétszer élt a nem épp megszokott (és törvényes) megoldási lehetőséggel; V-ék is sorra cserélgették az autóikat: BMW-ket, Mercedeseket vásároltak. P. K. volt, hogy a marihuánát Bécsbe vitte ki, ahol becserélte egy szerbnél autóalkatrészekre. Az üzlet odáig fajult, hogy V-ék egyszer ajánlatot tettek arra is, hogy az összes autót megveszik 30 kiló marihuánáért, de erre már nemleges választ kaptak az autókereskedés tulajdonosától. Nem örültek neki…  

Vidákék a bíróságon

A tizenkettedrendű vádlott 2003-as születésű, még fiatalkorú volt, amikor a vádban foglaltakat elkövette. Ő is kábítószert árult, apja hathatós befolyása alatt. (Az apa a 11. rendű vádlott az ügyben, de még nem hallgatták meg.) Ez a család a másodrendű vádlottal tartotta az üzleti kapcsolatot, aki Vas megyéhez kötődik, a kábítószeres ügy tehát túlnyúlik Győr-Moson-Sopron megyén. Sőt: még Magyarországon is, ugyanis a tizedrendű P. M. Szlovákiából – ismeretlen személytől – szerezte be a pikót, amelyet aztán itt árult.  

vidákék a bíróságon

Az ügyészség a tized- és tizenharmadrendű vádlottal egyezséget kötött, ők ezt a bíróságon el is fogadták. Annak értelmében a tizedrendű vádlottnak 3 év 10 hónapot kell leülnie fegyházban (a büntetés kétharmadánál feltételesen szabadulhat), a tizenharmadrendű pedig 3 év börtönre számíthat, de a büntetés felének letöltése után szintén kiengedhetik. Az alig 18 éves tizenkettedrendű Sz. E. egy év nyolc hónapot kapott, három évre felfüggesztve. Ezt irányozta az ügyészség, a fiatal vádlott pedig – korábbi vallomását megváltoztatva, amikor még tagadta a bűnösségét – elismert minden vádpontot.  

Az ügy innen folytatódik, de már a „nagyokkal”, akik ezeknél a tételeknél sokkal magasabb büntetésre számíthatnak – ha bebizonyosodik a bűnösségük.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?