A Kazinczyban is megtagadták ma a munkát

Kazinczy
Győr |

A győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban is megtagadták a munkát a tanárok ma reggel az első két órában. 

Szerdán a Révai Miklós Gimnázium és az Arany János kéttannyelvű iskolában tartottak polgári engedetlenségi akciót, pénteken pedig a patinás Kazinczy is csatlakozott a győriek közül. Németh Tibor igazgató a Győri Új Szó kérdésére tudatta, a testületnek mintegy fele – 30 pedagógus – fejezte ki tiltakozását a február 11-i sztrájkrendelet ellen. A pénteki napon az első két órában tagadták meg a munkát, erről előző nap döntöttek a dolgozók, s a helyettesítéseket egymás között megszervezték. Az igazgató kérdésünkre így kommentálta ezt: így döntöttek a kollégák és ez szuverén joguk. 

A Kazinczy Ferenc Gimnáziumból egyébként 32-en már január 31-én is sztrájkoltak, most pedig ennek ellehetetlenítése ellen fogalmaztak meg nyilatkozatot. Ebben pedig az áll – amint ezt más iskolák esetében is olvashatták – „a figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk. Akciónk nem irányul kollégáink, az iskolánk vezetősége, a fenntartója ellen; és nem pártpolitikai indíttatású. Legfőképpen nem irányul tanítványaink ellen, sőt, az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk.” (…) 

Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus a sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg” – írták a tanárok. 

Kazinczy
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?