A hétvégére beborul az ég, de eső elvétve várható

idő
Magyarország |

Győrött 9-10 fok lehet napközben, a szél sem marad el.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken délután felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel, majd délután nyugat felől átmenetileg nagyobb területen erősen megnövekszik a felhőzet. Néhol kisebb eső, záporeső előfordulhat. Az északnyugati, nyugati, majd a fokozatosan délire forduló szelet több helyen kísérik élénk, erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Az éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között valószínű. 

Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd estétől észak felől már vékonyodhat a felhőzet. Elszórtan, a délnyugati megyékben több helyen valószínű eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Délután többnyire 7, 12 fokot mérhetünk. 

idő

Vasárnap az ország nagy részén számítani lehet hosszabb-rövidebb napsütésre. Napközben elsősorban az északi, északnyugati megyékben valószínű eső, zápor. A délnyugati, nyugati szelet többfelé kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban általában -1, +3 fok közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6 és 12 fok között várható. 

Győrött a pénteki 14 fok után szombaton és vasárnap 9-10 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet, és hajnalban sem lesz hidegebb 3-5 foknál. Ami a csapadékot illeti, esetleg szombat délelőtt lehet egy kis eső. Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, miközben 40-50 kilométer/órás széllökésekre is számíthatunk.  

Bővebben az OMSZ honlapján tájékozódhat az időjárásról. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?