A Covid egészségügyi áldozatai Győr-Moson-Sopronból

koronavírus egészségügyi áldozatai

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapjuk történetének a legszomorúbb rovatának tartja azt, amelyben „mély megrendüléssel búcsúzunk a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltóan teljesítették esküjüket, orvosi illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat”. A listán Győr-Moson-Sopron megyei orvosokat, mentős szakembert is találunk. Emlékezzünk rájuk a negyedik hullám berobbanásának hetében! 

A MOK-összeállítás készítője leszögezi, hogy a „listánkon felsorolt kollégáink szomorú halálhíréről a sajtóból vagy saját forrásainkból értesültünk. Forrásaink hitelességéről igyekszünk meggyőződni, de a koronavírus fertőzés tényét illetően nincs jogunk az egészségügyi dokumentációból tájékozódni. Így ha bárkinek a leírtakkal ellentétes információja van, illetve hozzátartózóként bármely okból nem szeretné elhunyt rokona nevét általunk megjelentetve látni, kérjük az alábbi email címen jelezze!” 

koronavírus egészségügyi áldozatai
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?