A cápák sem állítják meg Rockyt, a láb nélküli úszót

Egy évvel ezelőtt a Győri Úszóegyesület igazolt úszójaként tartják számon a győri Patkás „Rocky Tamást”, Magyarország egyetlen nyíltvízi paraúszóját, aki láb nélkül küzdi le az egyre nagyobb akadályokat.

A Rába folyótól az óceánig

Rockyt 23 évesen iszonyú baleset érte. A vasútnál dolgozott, s a tehervonat tőből leszakította az egyik lábát, a másikat térdnél vágta el. Húsz évig keserűen és nyomorúságának rabjaként élt, majd úgy döntött, hogy mozogni fog, többé nem hagyja el magát. Már 43 évesen kezdett úszni, a baleset óta nem próbálta, és sokáig tartott, mire begyakorolta az a mozdulatsort, amivel képes volt egyensúlyban maradni a felszínen.

Ma már az óceánról álmodik, pedig a Balatonban, majd a Rábában, a Dunában szerzett 2015-ben hírnevet, s azóta úszott számtalan helyen: a Fertő-tó után többek között az Adrián, a Wörthi tóban és a Boszporusz alatt, két földrész között. Pénz kérdése, hogy eljusson a San Franciscó-i Alcatraz-versenyre, ami olyan kihívást is rejt, amivel eddig nem akadt dolga.

Ha jön a cápa, maradj a többiekkel!

„Három kilométert kell megtenni, ami őszintén szólva már nem téma nekem. Nehéz terep, amatőröknek nem ajánlják, mert másfél órát kell kibírni a tizenöt-tizenhat fokban és durva áramlatok várnak – mondja a paraúszó, aki rendszeresen edz hideg vízben, januárban még a jeges Balatonban is eltöltött hat percet. „Azon is dolgozunk kell még az edzőmmel, hogy kényelmesen leúszhassak ezerhatszáz métert negyven perc alatt, s ettől most öt-hat percre vagyok. Menni fog, mivel még a felkészülést sem kezdtük meg, csak úszkálok. De nem ez a gond, hanem az, hogy ha az épekkel úszom - ami sanszos, mert mindig én vagyok az egyetlen paraúszó - előfordulhat, hogy lemaradok a bolytól. Márpedig fehér cápák élnek a vízben, s ha nem is mi vagyunk a kimondott táplálékuk, felkelthetjük az érdeklődésüket, ha lemaradunk. Mint a leszakadó gnú az oroszlánét. Ezért aztán a szervezők ezért nem kockáztatnak, aki lemarad, azt kiveszik a vízből” - magyarázza. „Úgy néz ki, talán lehetőséget kapnék – ha egyáltalán meg tudom szerezni a versenyre a támogatást - hogy egyéniben ússzak, ne versenyen, s akkor csak rám tudnak figyelni” - mondja Patkás Tomi, aki szerint nem kell azért nagyon aggódni: ez már a huszonhetedik verseny Alcatraz szigete és San Fransico között, s eddig nem történt cápa baleset.

A férfi sorsa hét éve a nyíltvízi úszásról szól, s idén sokat versenyzett medencében is. Ehhez az kellett, hogy Rajos István edző lehetőséget lásson benne és kidolgozták együtt az addig mellen úszó – magát inkább előre húzó - Tomy gyorsúszását. Először pipával majd pipa nélkül feküdt fel a vízre, s nem hitte, hogy ez sikerül, mert ha eleinte felemelte fejét levegőért, lebukott az alsó része, a mozgása szétesett, és csak nyelte a vizet. 

Nem egészen félév alatt kisebb csoda történt, és az már látható volt, hogy élete hetedik Balaton-átúszásán nagyságrendekkel fog javítani korábbi eredményén.

„Arra, ami történt, nem számítottunk, legfeljebb pár száz méteres javulást céloztunk meg eleinte. Végül majdnem egy órával úsztam jobbat: három óra, harminc helyett két óra, negyvenhét perc volt az időm - mondja Tomi, akit Dézsi Csaba András polgármester felkért, hogy legyen a győri parasport nagykövete. Rocky pedig bebizonyította, hogy ezt kiérdemli, 51 ezer méter úszott versenyben az idén, 7300 méterrel többet a tavalyinál.

A Balaton után újra várta a festői osztrák Whörti tó, ahol a világhírű vendégsportolóval, Sarah Thomassal úszott együtt.

Százharminckilenc ép embert győzött le Dániában

„Versenyeztem Hallstattban, hét kilométert úsztam Paksnál a Dunán, a horvát Novigrádban, s amit nagyon vártam, az Dánia volt – meséli a győri férfi, aki testének utolsó szabad bőrfelületére - a feje búbjára - egy vikingjelet is tetováltatott év elején, annyira készült az északi vidékre. Testén még 1989-ben tűnt fel az első tetoválás, az ma már az nem is látszik az újabb rétegektől.

A tenger körbe öleli Koppenhágát, az úszónak nem hosszú a két kilométeres táv, de a víz tizenöt fokos volt, a levegő tizenhárom és szakadt az eső. Mégis, egyedüli paraúszóként százharminckilenc ép úszót győzött le, s erről azt is tudni kell, hogy a sós tengervíz az ő láb nélküli testét nem segíti a fennmaradásban, eleinte épphogy kibillentette az egyensúlyából.

„Novigrad volt az egyetlen hely a nyáron, ahol megfordult a fejemben, hogy feladom. Nem az úszással volt a baj, hanem a sós vízzel, amit az ember két órán keresztül gargalizálva nyeldes. A hányinger kerülgetett, de túljutottam rajta” - meséli.

Úszott, mint atom - az atomerőműben

„Dániával le is akartam zárni a szezont, de rám írtak Oroszországból, – mert még tavaly jelentkeztem Ausztriában az akkor épp ott állomásozó orosz versenyre. Így jutottam ki – az utolsó támogatási pénzemből Desnogorszkba, ahol a Gyeszna folyóval táplált atomerőmű tározójában rendezték a versenyt. Nem semmi hely, csodálatos a táj és lelkesen készítettünk is egy fotót az erőmű bejáratánál, de szerencse, hogy nem posztoltuk ki, mert kiderült, hogy ezért egy év börtön lehet kapni.”

„Az úszás pedig hatalmas élmény volt, az embert világsztárként kezelték, és együtt írtunk sporttörténelmet, mert ez volt az első verseny ebben a tározóban. Azóta is kapom a visszajelzéseket - mondja Tomi Rocky, akivel itt fordult elő az is - a roppant erős áramlatok miatt -, hogy 3 kilométer helyett 3,6 kilométert úszott.

„Olyan hirtelen jöttek az áramlatok, hogy az ember sokkot kapott, mintha hideg vízzel öntenék nyakon. A levegő reggel két-három fokos volt, napközben hét, de a víz húsz-huszonkettő. És egyszer csak jön egy tízfokos „zutty”. A tó egyébként is érdekes volt, nem kellemes ízű és szagú, mintha nem valódi víz lett volna, még két nap múlva is szorongatta a torkomat. De azt mondják, nem kell tartani a radioaktivitástól, Moszkvában az utcán is több sugárzásnak van kitéve az ember. Higgyük el, hogy így van! Az biztos, hogy a lábam nem nőtt ki tőle.”